Fontosabb események a 43. héten!

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2018.10.24. 09:32
Az átmeneti cudar időjárást követően hétvégére ismét szép őszi időben túrázhatunk Drégelypalánkon vagy Pilisborosjenőn, horgászhatunk Kajászón, illetve futhatunk Mátrafüreden vagy Miskolcon.

Túrázás

Október 27., szombat – Kosd

Tetszőleges rajthely és rajtidő, a lényeg, hogy 10 és 14 óra között a Cserhát legmagasabb csúcsán, a Naszály-hegyen lesz a cél, a geodéziai mérőtorony mellett. Akik 10 és 14 óra között felkaptatnak a csúcsra, enni- és innivalót, illetve oklevelet és kitűzőt kapnak.

 

Túrázás, futás

Október 27., szombat – Budapest

A csillaghegyi általános iskolától reggel 8 órakor rajtol a futóverseny. A félmaratonira az első 750 nevezést fogadják el a szervezők, illetve 31 km-en az első 250-et. A túrázók (10.1, 21.4 vagy 32.7 km) 8.15-től folyamatosan indulhatnak, de legkésőbb 16 óráig célba kell érkezniük.

 

Kerékpározás

Október 27., szombat – Patacs

Elő a kerékpárral! 105/65 – A kerékpárostúra aszfalton – betonúton, valamint kerékpárúton – halad végig. A rajt és a cél Pécs-Patacsnál, a Csülök bárnál van, a 105.6 kilométeres táv hét óra alatt, a rövidebb, 65.6 kilométeres táv pedig csaknem négy és fél óra alatt teljesíthető.

 

Túrázás

Október 27., szombat – Söjtör

Idén már a 25. Deák Ferenc-emléktúrát rendezik meg, ennek apropóján valamennyi induló fa emlékérmet kap ajándékéba. A túra során 20, 30, 40, 55 és 70 kilométeres távok között lehet választani, a rajt minden esetben a Deák Ferenc emlékháztól 300 méterre van.

 

Túrázás

Október 27., szombat – Pilisszántó

A rendezvényen a szervezők minimális hideg ételt és italt, édességet, a célban pedig meleg ételt biztosítanak. A túra teljesítését (10, 15, 21, 30, 42 vagy 50 km) akkor fogadják el, ha a résztvevő a túrát a kijelölt szintidőn belül igazoltan végigjárta, beleértve a kijelölt kötelező útszakaszt is. Rajt reggel 7 és 10 óra között A teljesítménytúra után saját derékaljjal és hálózsákkal rendelkezők a célban a pilisszántói Kék házban megszállhatnak.

 

Réteges öltözködéssel kellemessé tehetjük őszi túránkat

 

Horgászat

Október 27., szombat – Dunavarsány

Nagyszabású verseny Szuperkupa néven, amelyen ponty, amúr, kárász és keszeg az értékelhető fogások. Legfeljebb 84-en indulhatnak, s szeptember végén már 59-nél tartott a nevezők listája.

 

Futás

Október 27., szombat – Mátrafüred

Android futás – A jelentős megméretés célja Gyöngyös, a verseny távja 7.5 kilométer, a szintemelkedés 250 méter, a lejtés pedig 354 méter. Az útvonal a Rákóczi turistaút mentén halad, a versenyt minden időjárási körülmény között megrendezik.

 

Túrázás, kerékpározás

Október 27-28., szombat-vasárnap – Pécs

Nagyszabású gyalog- vagy kerékpártúra a Mecsekben. A Simics Tamás-emléktúra keretében 6, 11, 17, 25, 40, 65 és 105 kilométeres távok között lehet választani, nevezési díj 1000 és 1600 forint között változik, de a szervezők igénylik a regisztrációt.

 

Túrázás

Október 28., vasárnap – Budapest

Csillebérci tekergés 5, 11.5 és 21 kilométeren. Rajt reggel 7 órától a csillebérci KFKI parkolójából, cél ugyanitt. A helyszín tömegközlekedéssel a Széll Kálmán térről induló 21-es autóbusszal is lehetséges a végállomásig.

 

Futás

Október 28., vasárnap – Miskolc

Jótékonysági futás a miskolci repülőtéren mellkaskompressziós és ultrahang gép beszerzésére. A Fuss, hogy mások is túlélhessék elnevezésű családi nap 9 órakor sétával indul 200 méteres borított felületen. Fél órával később a 3 és 5 kilométeres távon indulók állnak rajthoz, majd 10.30-tól a 12 km-es táv következik. Utóbbin csak 14 éven felüliek indulhatnak.

 

Túrázás

Október 28., vasárnap – Drégelypalánk

Várak a Börzsönyben elnevezésű túra 15 vagy 25 kilométer teljesítésével. Rajt mindkét esetben Drégelypalánk, de az útvonal érinti Drégelyvárat és Cseh-várat.

 

Horgászat

Október 28., vasárnap – Kajászó

Megszokott horgászverseny 7000 forint nevezési díj ellenében 9 és 15 óra között. Külön díjazásban részesül a legnagyobb hal kifogója.

 

Futás

Október 28., vasárnap – Fenyőfő

Bakony teteje félmaratoni – A verseny Fenyőfőről indul, a futók a piros sáv jelzésen hódítják meg a Bakony tetejét, a Kőris-hegyet, majd lefelé a Bécsi-árok melletti gerincen, valamint a zöld sáv jelzésen – a Bakony északi gerincein hullámozva – térnek vissza Fenyőfőre.

 

Túrázás

Október 28., vasárnap – Pilisborosjenő

A túra résztvevői felmásznak a Nagy-Kevélyre a panorámáért, majd felkeresik az „egri várat”. A túra útvonalán elhelyezett táblákon Gárdonyi Géza, Az egri csillagok című regénye néhány szereplőjének neve olvasható, ezeket kell összegyűjteni és a célban párosítani a színészek nevével, akik a filmben játszották.

 

Futás

Október 28., vasárnap – Ljubljana, Szlovénia

Idén már a 28. maratoni versenyt rendezik a szlovén fővárosban. Rajt 10.30-kor, miként a félmaratonira nevezőknek is. Utóbbira kerekesszékesek is nevezhetnek, nekik öt perccel korábban dördül el a startpisztoly. Gyermekeknek 200 méteres sprinttávot is rendeznek, rajt 11 órakor. Legkorábban (8.30-kor) a 10 kilométeren rajtolók indulnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik