csupasport bannerhátsófüves banner

Csak felfelé vezet az út

Vágólapra másolva!
2018.10.19. 09:33
null
Szombaton, a Szépjuhásznétól indulva rendezik meg a Skyrun-sorozat utolsó állomását, a Garmin Kilátó-versenyt. Érem, frissítő, póló és zsíros kenyér várja a nevezőket, akiknek felfelé vezet az útjuk.

Lentről felfelé – gyakorlatilag ez a legfőbb ismérve a Skyrunnak, amelyet nagyjából egy éve a Garmin támogatásával szerveznek meg, és amely sorozatnak az utolsó, harmadik idei állomását szombaton a Szépjuhásznétól az Erzsébet-kilátóig rendezik meg.

„A sorozat célja, hogy az amatőröknek segítsünk megismerkedni a futással – jegyezte meg Simon Zsófia, a háttérért felelős Balatonman Triatlon Kft. értékesítési vezetője. – Mondhatnám úgy is, hogy profi verseny amatőröknek, hiszen aki még nem futott terepen, és még nem alkalmas rá a cipője, a lába, annak kínálunk lehetőséget, hogy az erdő közepén, szép környezetben, ám kijelölt útvonalon, segítőket, frissítőpontokat igénybe véve fusson.”

Az első állomás februárban a Erste Europe Torony volt Budapesten, a Népfürdő utcában, amely az alapozást segítette, a második viadalt Pilismaróton, a Duna-kanyarban rendezték meg. Simon szerint nem cél, hogy több ezer futó szerepeljen, így teljesen ideális, hogy az első versenyre nagyjából 200, a másodikra mintegy 250-300, most pedig hozzávetőleg 300 futó nevezett. A nevezés egyébként még nem zárult le, a helyszínen is lehet jelentkezni, ám 500 főben maximalizálták a résztvevők számát.

„Attól függően, kinek hogyan alakult az idénye, vagy az elején, vagy a vége felé jár a programjának; viszont sokat számít, hogy jó időt mondanak – folytatta Simon. – Sokaknak talán levezetés a verseny, mások amatőrként csak most ismerkednek a futással, de a többség tényleg kezdő. Mi szervezők mindent a lehető legkomolyabban veszünk, gondosan felkészültünk, és mindenki kap majd valamilyen pólót. A férfiakat és a nőket kategóriánként külön díjazzuk. Reméljük, csak az idén az utolsó verseny a mostani, és jövőre lesz folytatás.”

És akkor a konkrét Skyrun-állomásról: a viadal a Szépjuhásznétól, azaz Budapest 2. kerületéből indul, és az Erzsébet-kilátóig vezet. M (4.6 km), L (7 km) és Trail (8km) is létezik, előbbi kettő aszfalton, az utóbbi terepen vezet. A versenyre szintidőket határoztak meg, a férfiaknak és nőknek ugyanazokat. Minden célba érkező egyedi befutóérmet kap, a verseny közbeni frissítésről pedig a BioTechUSA és a Primavera segítségével gondoskodnak a szervezők.

A helyszínen korlátozott számban lehet nevezni szombaton, de pénteken is lehet még jelentkezni a Népfürdő utcai DEPO futószaküzletben. A célban az érmek mellett Közép-Európa legjobb zsíroskenyérpartija várja a futókat.

A részletekről itt olvashat.

Legfrissebb hírek

Bódis Tamás negyedik lett a 24 órás ultrafutó-vb-n

Csupasport
13 órája

Nemes László korosztályos célokat tűzött ki a 24 órás vb-re

Csupasport
2025.10.17. 09:10

Az elvárásait is túlszárnyalva lett második a Szőlőskörön

Csupasport
2025.10.14. 16:59

Óriási rekordot hozott a Budapest Maraton – „A futás valóban mindenkié”

Csupasport
2025.10.13. 10:54

732 kilométert futva a harmadik lett, mégsem teljesen elégedett

Csupasport
2025.10.12. 13:52

Hadi Attila: A Spartathlon olyan élményt nyújtott, amit sosem felejtek el

Csupasport
2025.10.08. 16:08

Maráz Zsuzsanna: Tudtam, hogy Mórocza Andrea megnyeri a Spartathlont

Csupasport
2025.10.05. 17:00

Harmadszor teljesítette a Spartathlont, de hiányérzet maradt benne

Csupasport
2025.10.04. 22:09
Ezek is érdekelhetik