A süllőknél a férfi hordja a nadrágot

Vágólapra másolva!
2018.10.05. 18:16
Méltatlanul kevés szó esik róla. Pedig az egyik legszebb, legfinomabb halunk, kifogásához pedig nem kevés türelem és ügyesség kell. Ezúttal a süllőt mutatjuk be: mekkorára nő, hol érdemes rá horgászni, és mivel lehet leginkább horogra csalni.

A süllő. Formája, úszóinak áramvonala, fogainak tűélessége, kifinomult szaglása mind-mind a magyar vizek egyik koronázatlan királyává teszik. Egyik legnemesebb hazai ragadozó halunk, egyben a sügérfélék legnagyobb képviselője. Feje hosszúkás, háta szürkészöld, oldala ezüstös színű. Szája csúcsba nyíló, a hátán nagyjából 10-12 sötét sáv látható, hátúszói és farokúszója is foltos. Színe élőhelyenként változó, amit a víz jellege és aljzata befolyásol. A Balatoni süllők közismerten világosabbak más vizekben élő társaikhoz képest.

Magyar nevei: fogas, balatoni fogas, fogassüllő, szellő, fehérhúsú csuka; Tudományos neve: Sander lucioperca; Angol neve: Zander

Testhossz és tömeg: Az ivarérett süllő testhossza 40-50 centiméter, testsúlya általában 1-2 kilogramm. Magyarországon ritkák a 10 kilogramm feletti példányok, de a harcsa és a csuka mögött így is a harmadik legnagyobb ragadozó halunk.

A süllő horgászata: Nehéz horogra csalni, hiszen rendkívül óvatos. Magyarországon mégis gyakori horgászzsákmány, hiszen szinte az összes folyó- és állóvízben megtalálható. Oxigénigényes hal, ezért eredményesen a folyóvizekben a kavargó, örvénylő részeken horgászhatjuk, de még inkább azokat a helyeket látogatja, ahol zúgók – áteresztők, zsilipek és duzzasztók – vannak. A mederben nagyobb kő vagy tuskó mellett szívesen tanyázik, szereti a búvóhelyeket.

Süllőző horgászmódszerek: fenekezés, úszózás, pergetés, mártogatás

Szaporodás: Az ívás ideje márciusban kezdődik a még hideg, nagyjából tízfokos vízben. A süllőknél is a férfi „hordja a nadrágot”: az ívóhelyet a hím süllő választja, és az ikrák lerakása és kikelése alatt őrködve gondoskodik az ivadékok biztonságáról.

Táplálkozás: Fogtak már pufival és csontival is süllőt, ám a horgászok számára továbbra sem derült ki, hogy szándékosan akadtak-e így horogra, vagy csupán a horog körül legyeskedő kisebb halakat próbálták elkapni, és a horog szálkája így akadt a szájukba. Egyébként kishalakkal, ikrával, rákfélékkel és a vízfelszínre hulló bogarakkal táplálkoznak.

Horgászati szabályozás: Horgászati tilalmi ideje március 1. és április 30. közé esik, a legkisebb kifogható mérete 30 centiméter.

Rekordok: Magyarországon a legnagyobb, 14.96 kilogrammos példányt 2007-ben fogták, míg a világrekordot 1990-ben jegyezték, 18.70 kilogrammal, a Duna ausztriai szakaszán.

(Kép forrása: pixabay)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik