Éjszakai futás: képek és győztesek

Vágólapra másolva!
2018.08.05. 14:47

A budai Várba vezető emelkedőt is sikerrel küzdötte le a négyezer résztvevő, aki a három különböző távon (7, 14, 21 km – azaz egy, két vagy három kör) mérette meg magát.

fotók: MTI/Szigetváry Zsolt


 

Ahogy a szervezők sajtóközleménye fogalmaz, a „szokásosnak” mondható rakpartfutás helyett most egy technikásabb pályán futhattak a versenyzők. Ami az időjárást illeti, már-már szokásos kelléke ennek a napnak a tomboló nyári hőség, amely szombaton is feladta a leckét… A helyzet könnyítésére 200 kiló jeget és hűtő kamiont biztosítottak a szervezők.

A versenysorozat történetében két újdonságot is köszönthettek a résztvevők. Először volt lehetőség jótékonysági futásra; a Charity Runner tetoválás megvásárlásával pénzt gyűjtöttek a szervezők. A befolyt összeget a jövő héten felajánlják egy olyan ügy, otthon, alapítvány számára, amelyet az esemény Facebook oldalán az olvasók javasoltak, a staff pedig közülük kiválaszt majd. A másik, a hagyományteremtő célzattal indított ingyenes gyermekfutam, amelyen korosztálytól függően 500 és 1000 méteren futhattak a legkisebbek; a célban ajándék rajzos lemosható tetoválás várta őket.

Generali Night Run Budapest 2018 – EREDMÉNYEK

7 km női, 1. Sass Diána (00:26:39), 2. Nagy Juli (00:27:07), 3. Behan Anikó (00:28:16)

7 km férfi, 1. Roman Thürauer (00:24:15), 2. Szabó Milán (00:24:21), 3. Gyenes Donát (00:24:58)

14 km női, 1. Sebők Klaudia (00:55:44), 2. Weigl Vivien (00:59:28), 3. Ilona Maciag (01:00:18)

14 km férfi, 1. Dani Áron (00:47:43), 2. Csontos Imre (00:51:29), 3. Pintér András (00:54:57)

21 km női, 1. Bognár Anna (01:31:04), 2. Telegdi Kamilla (01:32:12), 3. Oleksandra Hryshyna (01:32:23)

21 km férfi, 1. Nagy Péter (01:20:23), 2. Sam Appleton (01:21:03), 3. Boujemaa Jelikh (01:23:24)

 

Legfrissebb hírek

Éjszakai fényfutással indul az Európai Sporthét a Nemzeti Atlétikai Központban

Egyéb egyéni
2024.08.29. 12:46

Mire figyeljünk, amikor sötétben megyünk futni?

Csupasport
2022.11.05. 12:59

A 496-os kísérlet, 6. nap: Hosszú árnyék az éjszakában

Csupasport
2022.03.26. 14:13

Futás a vaksötétben

Csupasport
2020.10.02. 19:49

Terepultra: őszintén önmagammal

Csupasport
2020.08.09. 08:45

BLOGRA FUTOTTUNK Amikor derekasan meggyötör a futás

Csupasport
2020.08.06. 14:51

BLOGRA FUTOTTUNK Ez a boldogság: éjszaka is futhatunk!

Csupasport
2020.07.30. 08:35

Láthatósági kiegészítők és ruházat futóknak

Csupasport
2019.10.30. 12:01
Ezek is érdekelhetik