Fontosabb események a 28. héten!

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2018.07.10. 07:34
Ezen a héten sem maradunk szabadtéri események nélkül. A horgászat kedvelői éjszakázhatnak, kerékpárral a Hungaroring aszfaltján is lehet tekerni, hétvégén pedig futás a Tisza-tó körül.

Kerékpározás

Július 12–15., csütörtök–vasárnap – Pécs

BRM (Brevets de Randonneurs Mondiaux) országúti kerékpáros teljesítménytúra-sorozat, amelynek célja, hogy a Párizs–Brest–Párizs (PBP) teljesítménytúrához kínáljon kvalifikációs eseményeket. A PBP a világ legrégebbi versenye, először 1891-ben rendezték meg; egykor profi kerékpárverseny volt, ma azonban kizárólag teljesítménytúrázóként lehet rajta részt venni. A magyarországi BRM-sorozat öt távból (200, 300, 400, 600, 1000 km) és tizenkét teljesítménytúrából áll. A túra, amely nem verseny, országhatárokon halad keresztül, a határátlépéshez útlevél vagy személyigazolvány szükséges. Az erőpróba önellátó jellegű, vagyis szervizautó-szolgáltatás útközben nincs, márpedig az útvonal a pécsi Dóm tértől indul a Mecseken keresztül a Balatonig, érinti a Balaton-felvidéket, a Bakonyt, a Zalai-dombság érintésével Horvátországot, majd a Villányi-hegységet, végül újra Pécset. Mindez ezer kilométer.

 

Futás

Július 13–15., péntek–vasárnap – Tiszafüred

Az Ultrabalaton kiskörének is nevezik a Tisza-tó 111 kilométert jelentő megkerülését. A verseny célja ugyanis körbefutni vagy -kerékpározni Kelet-Magyarország legnagyobb és legszebb tavát, viszont a tavalyi esemény magas színvonalának megismétlése érdekében a szervezők legfeljebb négyszáz csapat jelentkezését fogadják el. Bár előnevezésre január óta lehetőség van, érdemes érdeklődni, maradt-e még indulási hely. Vasárnap rendezik a kerékpárosok túráját, amely nem verseny, csupán egy teljesíthető kihívás.

 

Kerékpározás

Július 14., szombat – Eger

A szervezők három távon várják a kerékpárosokat, akik reggel 8 órakor indulhatnak a helyi Lidl parkolójából. Aki a 16 kilométeres túrát választja, 1000, aki a 18 kilométerest, 1500 forint nevezési díjat kell befizetnie, s hozzávetőlegesen kétórás programmal számolhat. Lehetőség van 68 kilométeres távra is nevezni 2000 forint befizetése ellenében, ez esetben nagyjából hétórás tekerésre számíthatunk.

 

Úszás

Július 14., szombat – Révfülöp

Az Országos Meteorológiai Szolgálat siófoki obszervatóriumának időjárás-előrejelzését követően – a Balatoni Vízirendészet parancsnokának egyetértésével – a szervezőbizottság június 30-ról előbb július 7-re, majd a továbbra is kedvezőtlen időjárás következtében július 14-re halasztotta a 36. Balaton-átúszást. Az időpont egyelőre tervezet, a végleges döntést július 12-én, csütörtökön 13 órakor hozza meg a szervezőbizottság. Az eredeti időpontra leadott előnevezések, illetve a megkapott orvosi igazolások a továbbiakban is érvényesek.

 

Túrázás

Július 14., szombat – Budapest

Hadik András-emléktúra 12, 20 vagy 40 kilométeren. Az ELTE TTK épülete elől, a Pázmány Péter sétánytól – a választott távtól függően – reggel 6-kor, 7-kor és 8 órakor indulnak a résztvevők. A fogyatékkal élő túrázók, valamint a tíz év alattiak 50 százalékos kedvezményben részesülnek, de a gyerekek csak kísérővel vehetnek részt a túrán. Előnevezés szükséges, de aki július 6-ig megteszi, további kedvezményben részesül.

 

Horgászat

Július 14., szombat – Dunavarsány

Éjszakai esemény a Moby Dick horgásztónál. Az indulói létszám ezúttal is korlátozott, legfeljebb negyvenketten indulhatnak, a nevezési díj 7000 forint. Sorsolás 19.30 órakor, a verseny pedig 21 órakor kezdődik, s hajnali 4 óráig tart. Pontozásos verseny, amelyen a keszeg és a kárász egy-egy, a ponty és amur öt-öt pontot ér.

 

A horgászat a nyugalmat kedvelők sportja

 

Túrázás

Július 14., szombat – Bakonybél

A Bakony északi részének térképe nélkül senki se induljon útnak, mivel a 13 kilométeres táv mellett a 25 és a 48 kilométer már jelentősnek tekinthető. Utóbbi túrán korai, 6 órai indulással 1320 méter szintkülönbséget kell leküzdeni. Nevezési díj 1600 forint.

 

Kerékpározás

Július 14–15., szombat–vasárnap – Mogyoród

A Tour de Ringen kizárólag azok indulhatnak, akik a verseny napjáig betöltik a 14. életévüket, s természetesen befizették a nevezési díjat. Nem árt ugyanakkor szem előtt tartani, hogy a solo és a duo kategóriákban az alsó korhatár 18 év.

 

Futás

Július 15., vasárnap – Diósjenő

Terepfutás a Börzsönyben három távon. Az előnevezés ebben az esetben is előny, egyébiránt július 6-án délig lehet megtenni, de másnap délig átruházható emailben másik indulóra. A szervezők a létszámlimitet száz főben határozták meg a nyolc kilométeres versenyre, illetve kétszázban a 24.2 és a 35.1 kilométeres távra.

 

Túrázás

Július 15., vasárnap – Rimóc

A Palóc expedíció 30/20/10 szervezői az eddig megszokottnál jobb időjárásban bíznak, ezért az eseményt őszről előrehozták nyárra, hátha egyszer végre sikerül elkerülni a zuhogó esőt. Okostelefonra letölthető a Cserhát Natúrpark alkalmazás, amely tartalmazza a térképet is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik