Varga Csaba is visszafordult

Vágólapra másolva!
2018.05.16. 15:49
Mintegy 8100 méteres magasságig jutott a 8586 méter magas Kancsendzöngán Varga Csaba, az időjárás azonban megakadályozta a legmagasabb pont elérésében, ami senkinek sem sikerült a szezonban.

Az olasz Marco Confortola után magyar idő szerint szerdán a kanadai Don Bowie és az erdélyi magyar Varga Csaba is visszafordult a 8586 méter magas Kancsendzöngán, mintegy 8100 méter körüli magasságból. Előbbi már az alaptáborban van, utóbbi kettő pedig elérte a 2-es tábort.

A Kalifa Himalája Expedíció 2018 beszámolói szerint Varga Csaba elsősorban azért csalódott, mert az időjárás nem teljesen az előrejelzések szerint alakult, nemcsak nagyon hideg, de erős szél is volt.

Mivel a szezonból már csak hetek vannak hátra, a kimerültség és a szükséges regeneráció miatt kevés az esély rá, hogy még egyszer meg tudnak kísérelni egy csúcstámadást.

Délelőtt még arról írtunk, hogy a magyar hegymászó akár folytathatja is a csúcstámadást.

Legfrissebb hírek

„Majd én, az asztmás ügyvéd megmutatom!” – interjú Neszmélyi Emillel

Képes Sport
2025.02.13. 18:20

Zoknit és cipőt találtak a Mount Everesten, pont kerülhet a százéves rejtély végére

Egyéb egyéni
2024.10.11. 17:40

Expedíció a boldogság hegyére

Képes Sport
2024.09.18. 13:09

Egy 12 éve elhunyt cseh hegymászó holttestét is megtalálták a Himaláján

Egyéb egyéni
2024.07.21. 12:09

100 éve halt meg a Mount Everesten a britek legendás hegymászója

Egyéb egyéni
2024.06.08. 07:00

A világrekorder immár 30-szor jutott fel a Mount Everestre

Egyéb egyéni
2024.05.22. 22:45

Suhajda Szilárd felesége: Szívszorító volt, amikor meg kellett mondanom a kisfiunknak, hogy apa meghalt és nem jön haza!

Egyéb egyéni
2024.03.03. 12:26

Küldetéstudata volt, tudása viszont semmi: az őrült mászón a hite sem segített

Csupasport
2024.01.11. 14:15
Ezek is érdekelhetik