csupasport bannerhátsófüves banner

Történelmi magyar siker az Everesten

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2018.05.18. 21:54
null
Magyar idő szerint pénteken feljutott a Mount Everest csúcsára Németh Alexandra, ezzel első magyarként teljesítette a Seven Summits kihívást.

 

Németh Alexandra egy kereskedelmi expedíció tagjaként feljutott a Föld legmagasabb pontjára, a 8850 méter magas Mount Everestre, és a beszámolók szerint visszaérkezett a Dél-Nyeregbe.

Ezzel egyrészt Erőss Zsolt, Jelinkó Attila, Ugyan Anita és Neszmélyi Emil után ő lett az ötödik magyar, aki felért az Everestre, de még ennél is fontosabb, hogy az első honfitársunk, akinek sikerült a Seven Summits-sorozat, azaz valamennyi kontinens legmagasabb pontjára feljutni.

Fontos megemlíteni, hogy Seven Summitsnak több verziója van, azaz többféleképpen számíthatjuk a kontinensek legmagasabb pontjait, a Németh Alexandra által megmászott csúcsok a legendás Reinhold Messner listája alapján követik egymást, ami egyébként a legelfogadottabb sorrend.

A hét csúcs, ahogy Németh Alexandra megmászta őket:

2014 június – Elbrusz (Európa) – 5642 méter
2014 szeptember – Kilimandzsáró (Afrika) – 5895 méter
2014 december – Vinson (Antarktisz) – 4892 méter
2015 június – Denali (Észak-Amerika) – 6194 méter
2016 január – Aconcagua (Dél-Amerika) – 6961 méter
2017 március – Carstensz Pyramid (Indonézia/Óceánia) – 4884 méter
2018 május – Mount Everest (Ázsia) – 8850 méter


 

 

 

 

A fotó a Climbing The Seven Summits Facebook-oldaláról származik

Legfrissebb hírek

Lavina vetett véget Klein Dávidék expedíciójának

Egyéb egyéni
2025.10.12. 16:04

Klein Dávid és Nagy Márton megkísérli a csúcsmászást a Dajlagirin

Egyéb egyéni
2025.10.07. 10:36

Kiderült, mi okozta a hegymászó Nagy Márton fájdalmait

Egyéb egyéni
2025.10.05. 09:37

Egészségi panaszok miatt helikopteres mentést kértek a Magyar Dhaulagiri Expedíció hegymászójának

Egyéb egyéni
2025.10.02. 18:23

Sántha Xénia fagyási sérüléseket szenvedett, de feljutott a Manaszlu csúcsára

Csupasport
2025.09.27. 15:43

Folytatódik a pakisztáni hegyekben eltűnt olimpiai bajnok sílövő keresése

Téli sportok
2025.07.30. 11:25

Nyolcvanhetedik születésnapja előtt célozza meg a Guinness-rekordot a magyar hegymászó

Egyéb egyéni
2025.07.29. 17:44

Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Csupasport
2025.06.01. 16:16
Ezek is érdekelhetik