Malacunk lehet, mint Szerencsefi Jankónak

V. G.V. G.
Vágólapra másolva!
2018.05.28. 17:43
Az ember nem is gondolná, hány és hány lehetőség csábít arra, hogy gyermekeinket kicsalogassuk a négy fal közül, és rávegyük némi játékos túrázásra.

Kétségkívül egyhangú lehet egy gyermeknek, ha a túra során az jelenti a legnagyobb „élményt”, hogy milyen szép magasra nőttek a fák. Önmagában a természet hívogató szépségével még aligha vesszük rá a kicsiket, hogy velünk tartsanak kirándulni. Olyan programot és helyszínt érdemes ezért választani, ahol utunk során sok-sok érdekességgel találkozhatunk vagy kalandban is részünk lehet. Ausztria e tekintetben is sok lehetőséggel csábít, lássuk, hol ismeretlen szó a szótárban az, hogy unatkozni.

A természetben mindig találni érdekes állatokat és növényeket

ŐRVIDÉK (BURGENLAND)

Lakompaki kastély (Lackenbach)

A kastélyban lévő múzeum elsősorban a kis kíváncsi kutatókat várja, akik szívesen próbára teszik a tudásukat és a hallásukat, amikor hangok alapján kell kitalálniuk, milyen állattal van dolguk. Lehetőségük van ugyanakkor arra is, hogy az apró, szemmel nem látható élőlényeket behatóbban tanulmányozzák egy mikroszkóp segítségével.

Nyitva tartás: június 30-ig pénteken, hétvégén, valamint ünnepnapokon 9 és 17 óra között, július 1-jétől augusztus 31-ig pedig mindennap 9-től 17 óráig.

Belépődíj: a családi jegy 13 euróba, azaz csaknem 4000 forintba kerül.

A napi 3–4 órás túrákat a legkisebbek is könnyedén teljesíthetik

SALZBURG TARTOMÁNY

Családi túrázás a Grossarl-völgyben

A családok három napon át túráznak menedékháztól menedékházig. A napi 3-4 órás sétákat a negyedik évüket betöltött gyermekek könnyedén teljesíthetik. Ráadásul út közben lehetőségük van jobban megismerni a természetet. Gyűjthetnek például bogyókat, gombákat, továbbá felejthetetlen élményt nyújthatnak az éjszakák a mező közepén álló vendégházban.

Időpontok: a túra hivatalos oldalán lehet foglalni, június közepétől szeptember végéig várják a kalandvágyó családokat, augusztus közepe azonban már betelt.

Költségek: ha lemondunk a luxusról, tanyán is éjszakázhatunk, reggeli természetesen jár, az ár 229 eurótól, vagyis majd’ 70 ezer forinttól kezdődik, gyermekkedvezmény van.

A túrázóknak hét állomáson nyílik lehetőségük valamit elcserélniük

STÁJERORSZÁG

Szerencsefi Jankó-túra Mühlenben

A szó szoros értelmében mesés túrában lehet része az egész családnak. Utunk során megelevenedik a Szerencsefi Jankó című mese. Hét állomáson kell valamit cserélnünk: az aranyat lóra, a lovat tehénre, a tehenet malacra… – épp úgy, mint Jankó tette, amikor hét év szolgaság után elhatározta, hogy hazatér. A túra végén a jutalom sem marad el.

Időpont: május 1-jétől október végéig várják a kirándulni vágyókat, érdemes viszont nyáron érkezni, mert júliusban és augusztusban minden szerdán vezetett túrákat szerveznek. Indulás reggel 9.30-tól, és ebédre véget is ér a csaknem 2-3 órás mesetúra.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik