Így készül Ronaldo és Szalah a BL-döntőre!

Vágólapra másolva!
2018.05.23. 10:10
Hatalmas várakozás előzi meg az előző két kiírást megnyerő Real Madrid és a Liverpool szombati Bajnokok Ligája-döntőjét. De vajon hogyan készül Cristiano Ronaldo és Mohamed Szalah a kijevi csatára?

Cristiano Ronaldo tizenöt góllal járult hozzá a Real Madrid döntőbe jutásához, és egyebek mellett a Juventus elleni negyeddöntőben szerzett zseniális ollózós góljával bizonyította, hogy harminchárom évesen is kiváló formában van, duzzad az erőtől és az energiától, és szinte meg sem kottyan neki, hogy 1.41 méter magasra ugorva 2.38 méter magasan rúgja meg a labdát. Persze aki ismeri, az tudja, hogy a pályafutása kezdete óta példaértékű elszántsággal és szorgalommal edz, a tehetsége mellett többek között ennek köszönhetően vált belőle a világ, sőt a futballtörténelem egyik legjobb labdarúgója.

A góljai után is előszeretettel villantja meg tökéletesen kidolgozott felsőtestét, kockás hasát sokan irigylik, ő azonban cáfolta a vele kapcsolatos legendát, amely szerint napi háromezer (!) felüléssel tartja formában magát.

https://www.youtube.com/watch?v=oRiahh6pke0

Persze ahogyan arról nemrég a Csupasport is beszámolt, az étkezésére is odafigyel: naponta hatszor eszik, főleg friss gyümölcsöket és sovány húsokat, emellett igyekszik korán feküdni és korán kelni, mert azt vallja, hogy a megfelelő mennyiségű alvás is roppant fontos a megfelelő kondíció eléréséhez.

Erről hasonlóan gondolkodik Mohamed Szalah is – a Liverpool egyiptomi csatára éjjelente legalább nyolc órát alszik, amit délután további kettővel told meg. Úgy véli, ha éjfél után érne haza, és négy óra előtt nem aludna el, akkor másnap jóval fáradtabb lenne, és ez hosszútávon a teljesítményén is érződne.

Akárcsak Ronaldo, a mérkőzések előtt általában ő is halat, csirkét és tésztát eszik, ám míg a portugál kerüli a cukros üdítőket, addig ő háromnegyed órával a kezdő sípszó előtt meg szokott inni egy energiaitalt, hogy még jobban felpörögjön a találkozóra.

Mohamed Szalah is elszántan készül a kijevi BL-döntőre. Fotó: AFP

A Perfect Body Magazine cikke szerint a huszonöt éves játékos heti négy alkalommal erősít, első nap a felsőtestét, a másodikon a lábát, míg a harmadikon elsősorban a gyorsaság, a technika, az erő és a robbanékonyság fejlesztését helyezi előtérbe, az ötödik napon pedig futással, úszással és kerékpározással regenerálódik.

És hogy melyikük emelheti magasba szombat este a Bajnokok Ligája-trófeát? Nos, hamarosan kiderül…


Néhány gyakorlat Mohamed Szalah edzéstervéből


Dobozra ugrálás: 5x 10-20 ismétlés

Tapsolós fekvőtámasz: 5x 5-10 ismétlés

Fekvenyomás: 5x 5-10 ismétlés

Lábhajlítás: 3x10 ismétlés

Deadlift/elemelés: 5x 8-10 ismétlés


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik