csupasport bannerhátsófüves banner

Fenekezés? Üljük ki a halat

Vágólapra másolva!
2018.05.13. 10:30
null
A jó idő beálltával, a kellemes húsz fok fölötti nappali hőmérsékletek állandósulásával egyre többen kapnak kedvet a horgászathoz. De vajon milyen felszerelésekkel érdemes ilyenkor próbálkozni?

Nincs is jobb annál, mikor az ember reggel leül a tópartra, és elkezd bíbelődni a felszerelés kiválasztásával. A helyi körülmények felmérése után célszerű kiválasztani, aznap milyen bottal, milyen csalival és felszereléssel próbálunk meg sikereket elérni. A horgászfelszerelések különbözőségét elsősorban a halfogási módok határozzák meg – lássuk ezeket.

1. Az úszózás
Egy kezdőnek érdemes ezzel a felszereléssel kezdenie. Ez a legélvezetesebb módja a horgászatnak, hiszen a halak minden rezdülését érezni. Ha az úszó alámerül, esetleg lassan oldalra indul, vagy felfekszik a vízre, máris akaszthatunk. Itt is érvényes az aranyszabály, gyakorlás teszi a mestert. Tavasszal hatásos az élő csalik használata, úgymint a giliszta vagy a csontkukac.

2. A fenekezés
Ez már a haladóknak kitalált horgászati forma. Ilyenkor a csalit messzebbre (50 méterre) is bejuttathatjuk a vízben, akár egészen a szemközti nádfalig. Ez a típusú horgászat nagyobb rutint kíván, a csalik használata itt is érvényes, tavasszal jók az élő csalik, mellette kukoricát és búzát kínálhatunk az éhes halaknak. A fenekező módszernél általában egy vagy két horog kerül az ólom, jobb esetben etetőkosár mellé. Ezzel a módszerrel nagyobb halakat csalhatunk horogra.

3. Pergetés
Felejtsük el az egy helyben üldögélést, a kényelmes sörözgetés. Ez a típusú horgászat folyamatos mozgást igényel: kihúzni és behajítani a csalit. Híveinek száma mégis dinamikusan növekszik az utóbbi években, s ezen belül egyre többen szeretnének gumihallal, twisterrel is sikerélményeket szerezni. Az elindulás, az első gumicsalis süllők elejtése nem könnyű feladat. A horgászat legizgalmasabb része, amikor a kapás megérkezik. Egyrészt igazolva láthatjuk a választott technikát, a műcsali méretét és színét, másrészt a tevékenységünk alapcélja teljesülhet, a halfogás.

Legfrissebb hírek

Cseh csapatok állhattak dobogóra a XI. Nemzetközi Balatoni Pontyfogó Kupán

Egyéb egyéni
2025.04.19. 18:11

Nyitrai Zsolt: Magyarország az egymillió horgász hazája

Egyéb egyéni
2025.04.14. 16:40

A Tour de Tisza-tó idéntől teljesítménytúra lesz, nem verseny

Csupasport
2024.02.07. 09:49

Horgászat: százötven kilogramm hal akadt horogra az idei Média Kupán

Egyéb egyéni
2023.08.27. 10:58

Horgászat: a világ minden tájáról érkeznek az egyik legnagyobb szakmai kiállításra

Egyéb egyéni
2023.06.16. 15:22

Futódressz a jelmez alatt – Csőre Gábor és a sport

Egyéb egyéni
2021.01.28. 16:08

Endre bá fogásai – Anger Zsolt és a sport

Egyéb egyéni
2020.12.21. 16:19

Sportlövészet: miért nem lett futballista Péni Istvánból?

Egyéb egyéni
2020.08.27. 15:31
Ezek is érdekelhetik