Minden eddiginél közelebb repültek el szárnyasruhában a Gízai piramisok mellett

NAGY ZSOLTNAGY ZSOLT
Vágólapra másolva!
2022.01.16. 20:16
null
A félelmetes, de egyben nagyon látványos mutatványt a Red Bull támogatásával három extrém sportoló, Fred Fugen, Mike Swanson és Vincent Cotte vitte végbe.

A Red Bulltól már megszokhattuk, hogy számos extrém mutatványt támogat, többek között a szárnyasruhában repülő extrém sportolók őrültnek tűnő ötleteit is. Fred Fugen, Mike Swanson és Vincent Cotte nemrég azért állt össze, hogy hárman minden eddiginél közelebb repüljenek el a Gízai piramisokhoz, a cég pedig szívesen szponzorálta az akciót, miközben kamerát szerelt az ugrók bukósisakjára. Az eredmény az alábbi videón megtekinthető:

„Sosem hittem, hogy egyszer végrehajthatom ezt az ugrást – nyilatkozta Fred Fugen az ejtőernyővel történt landolást követően. – A projekt sikere nagyban annak köszönhető, hogy a szárnyasruhák anyaga és a repülési technikák az elmúlt években rengeteget fejlődtek.”

A híradások szerint Fugen és társai 1500 méteres magasságból ugrottak ki, és másodpercek alatt 255 km/h-s sebességre gyorsultak fel. Teljesítményükkel pedig talán ők azok, akik leginkább rászolgáltak a vállalat szlogenjére: „A Red Bull szárnyakat ad”.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

„Nagyon kicsinyes és kisstílű volt” – Wolff odaszúrt a Red Bullnak az óvás miatt

F1
2025.06.17. 20:13

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
2025.06.16. 03:16

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
2025.06.15. 23:49

Hadjar rajtbüntetést kapott Sainz feltartásáért – hivatalos

F1
2025.06.15. 01:12

„Nem fogok változtatni a hozzáállásomon” – Verstappen szerint nem lenne világvége, ha eltiltanák

F1
2025.06.13. 12:40

„Az biztos, hogy még nem állok készen” – Hadjar szerint ijesztő lenne a Red Bull-előléptetés

F1
2025.06.13. 10:31

Az FIA eleget tett a Red Bull kérésének – Lindblad megkapta az F1-es szuperlicencet

F1
2025.06.10. 21:03

Hadjar tönkretenné a pályafutását azzal, ha csatlakozna a Red Bullhoz?

F1
2025.06.05. 19:33
Ezek is érdekelhetik