Megjelent a Bringázás 2021 magazin!

Vágólapra másolva!
2021.05.07. 21:23
Valter Attila, Fabio Wibmer, Tour de Hongrie-sztorik, szlovén nagyágyúk, remek magyar kerékpároshelyek, osztrák bringaparkok és persze sok minden más a 84 oldalas kiadványban.

Ott van például Valter Attila. Az egyik legismertebb magyar bringás, jó szerződéssel, nagy tervekkel, korrekt felkészítéssel. Hatalmas hajrával lett a 2020-as Tour de Hongrie győztese, és ha nem is nyer olimpiai aranyat Tokióban, elmondhatjuk, hogy megint van kiért szurkolnunk. Egyáltalán nem meglepő, hogy a következő években a nagy körversenyeken is találkozhatunk vele.

Vagy ott van Fabio Wibmer. Az arca, a neve talán kevésbé ismert, mégis azt mondhatjuk, hogy nagyon sok ember látta már elképesztő mozdulatait. A trükkös osztrák bringás mindenre képes, amihez két kerék és egy kormány kell. Ha kerékpárral kell kiugrani helikopterből, vagy háztetőkön keresztül kell száguldozni, neki nem gond, a home office pedig nála mosógépen és lábasokon bringázást jelent. Aligha véletlen, hogy videóit már egymilliárdszor nézték meg.

És persze ott van Feri bá', Vilike, aztán a kigyúrt Guszti, meg a szomszéd Ili néni, azaz a sok-sok amatőr bringás, aki minden héten nyeregbe pattan: nem akar Girót nyerni, nem akar egyéni csúcsot javítani, nem akar a kerékpárjával kisszobát takarítani, de igenis büszke rá, hogy arra a kétszer fél órára is remekül érezheti magát, megfeledkezve vírusról, munkahelyi gondokról, mindennapi nyűgről.

Nekik készült ez a kis kiadvány, remélve, egy-két érdekes interjúval, hasznos tippel, látványos képpel mi is hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy a kerékpározás még kedveltebb hobbi legyen.

A 84 oldalas kiadvány kapható az újságárusoknál, az ára 695 forint.

Legfrissebb hírek

Schneller Domonkos: A magyar indulók számát illetően is különleges az idei Tour de Hongrie

Kerékpár
2025.04.29. 13:09

Csak a szokásos: Pogacar újabb klasszikust nyert meg

Kerékpár
2025.04.27. 16:58

Jön Pogacar és Evenepoel kedvenc versenye – egy magyar indul az ardenneki viadalon

Egyéb egyéni
2025.04.26. 19:50

Pogacar ülve hagyta állva a mezőnyt a Fleche Wallonne-on

Kerékpár
2025.04.23. 17:20

Kerékpár: belga egynaposokon folytatja Valter Attila

Kerékpár
2025.04.22. 08:29

Almeida nyerte meg a baszk körversenyt, Valter a 27. lett

Kerékpár
2025.04.12. 18:35

Valter Attila csapata lassan elfogy, a magyar bajnok még állja a sarat a Baszk körön

Kerékpár
2025.04.11. 17:27

Sprintben dőlt el a második szakasz, Valter a 29. lett

Kerékpár
2025.04.08. 19:11
Ezek is érdekelhetik