„Egy legendás helyszín” – így szerepel a versenyt szervező extrememan.hu oldalon a hétvégi nágocsi D55 verseny, amely egyben duatlon országos bajnokság is.
„Huszonöt éves szünet után rendezünk ismét versenyt, korábban diákolimpia és regionális viadal is volt nálunk, aztán mindez abbamaradt– kezdte dr. Pap Imre, Nágocs polgármestere és háziorvosa, a verseny főszervezője. – Öt éve jött a lehetőség, hogy egy kerékpáros fordító erejéig részesei legyünk a kaposvári Extreman113-nak, most pedig már ob-t rendezünk. Egyre inkább látjuk, mekkora feladat, még ha van is rutinunk a rendezésben; de nem állunk rosszul, száz önkéntesünk segít, csak az időjárás legyen kegyes hozzánk.”
A főszervező hozzátette, tapasztalatok alapján a duatlon a triatlon kistestvére, mert régen, amikor sokkal rosszabb volt az uszodahelyzet az országban, többen duatlonoztak. Most inkább a tavaszi és őszi időszakra jellemző a duatlon, s csökkent is a létszám. Anno három-, négy- vagy akár ötszáz résztvevő is indult egy-egy versenyen, most 210-nél járnak, de tegyük hozzá, ez sem rossz létszám.
„Nágocson nem tudnánk triatlonversenyt rendezni, mert nincs úszásra alkalmas természetes vizünk, csak egy halastó.Amikor versenyeket rendeztünk, hatvan kilométerre, Mosdóson volt a legközelebbi uszoda – most már jobb a helyzet, Tabon és Kaposváron is lenne lehetőség az úszóedzések megtartására.”
Viszont ha tó nincs is Nágocson, csodás vidék várja a résztvevőket, akikre sok emelkedővel nehezített, technikás kerékpárospálya vár. Aki azonban túlesik a 10 kilométer futáson és a 40 kilométer bringázáson, arra már csak egy „könnyed” futás vár a célig.
„A kerékpárospálya a dombok miatt lesz nagyon nehéz. Aki jól akar szerepelni, technikásnak kell lennie, aki pedig azért érkezik, mert szeret mozogni, annak úgysem kell minden kanyarba hatalmas sebességgel belemennie, s élvezheti a pályát” – tette hozzá dr. Pap Imre, aki annak idején amatőr szinten maga is duatlonozott, s anno a hétszáz fős falunak négy-öt korosztályos magyar bajnoka is volt.
D55 és D27.5, NÁGOCS
Sprinttáv: 5 km futás, 20 km kerékpározás, 2.5 km futás
Rövid táv (egyben országos bajnokság): 10 km futás, 40 km kerékpározás, 5 km futás
A viadal a 2018-as eXtremeMan versenysorozat része, a székesfehérvári rövidtávú triatlon, a kaposvári féltávú triatlon és a nagyatádi hosszútávú triatlon után a sorozat negyedik, egyben utolsó állomása.