Nemzeti Sportrádió: Mindennek a pozitív oldalát akarom látni – Losonczi Dávid

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.01.06. 18:35
Losonczi Dávid (Fotó: Árvai Károly)
Hétfőn Losonczi Dávid volt a Nemzeti Sportrádió vendége: a 2024-es párizsi olimpia 87 kilogrammos kötöttfogású versenyének bronzmeccsét elvesztő, ötödik helyen végző, világbajnok birkózó többek között az elmúlt hónapokról, nehézségekről, kudarcokról, a negatív élmények feldolgozásáról beszélt.

„Ha egy élsportolónak nem fáj semmije, az valamit rosszul csinál – így foglalta össze Losonczi Dávid az elmúlt év nehézségeit, az olimpia előtti térdsérülést, a szeptemberi műtétet, az azt követő egy hónapos kihagyást. – De november óta teljes intenzitással végzem az alapozást, és várom az új kihívásokat.”

A beszélgetésben szóba került a bírói hiba miatt utólag megkapott világbajnoki cím, és természetesen a nem a terveinek megfelelően alakuló párizsi olimpia is.

„Inkább én nyomtam magam agyon az elvárásaimmal, azzal, hogy az olimpián csak az aranyérem érdekel és semmi más – idézte fel a párizsi napokat a sportoló. – Ami az olimpia mint esemény teljes megélését illeti, én olyan vagyok, hogy akkor tudok a környezetre figyelni, ha a feladat el van végezve. Addig csak arra összpontosítok. A párizsi verseny meg úgy alakult, hogy utána a szobában búslakodtam, amiért nem sikerült... Visszagondolva azért most már pozitív gondolatok töltenek el az olimpiával kapcsolatban... Mindennek a pozitív oldalát akarom látni, szerintem ez a boldog élet titka. Nem akarok leragadni a múltban, a negatív dolgokból csak a tanulságot viszem magammal, a többin nem szabad rágódni.”

Losonczi beszélt a jótékony célra felajánlott olimpiai prémiumáról, az idei Európa-bajnokságot és világbajnokságot illető reményeiről is.

A TELJES BESZÉLGETÉS IDE KATTINTVA HALLGATHATÓ MEG!

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik