Növényi: puszi a bírónak! – ötkarikás történetek

ZSOLDOS BARNAZSOLDOS BARNA
Vágólapra másolva!
2024.06.14. 08:31
Petrovits LászlóNövényi Norbert a moszkvai olimpián(Fotó: MTI/Petrovits László)
A párizsi játékok kezdetéig sorozatunkban száz olimpiai történetet elevenítünk fel.

Persze, hosszú volt az út az olimpiai aranynak köszönhető felhőtlen boldogságig, főleg úgy, hogy a 90 kilós sportoló nem számított egyértelmű favoritnak a viadal előtt. Az azt megelőző évben Európa-bajnoki és világbajnoki ezüstérmet szerzett, vagyis látszott, hogy ott toporog az átütő siker küszöbén, ám nem volt egyértelmű, hogy el is éri. A felkészülése ugyanakkor nagyon jól sikerült, így a 23 éves birkózó kirobbanó erőben várta, hogy végre szőnyegre léphessen Moszkvában. Növényi az első meccsein igazi erődemonstrációt tartott, hiszen sorozatban aratta tussal a győzelmeket, és később sem tudták igazán megszorongatni. Az utolsó összecsapáson a román Petre Dicut is magabiztosan győzte le, így következhetett a felszabadult ünneplés.

Négy évtized távlatából lapunknak adott interjújában az eltökéltséget és a rengeteg munkát emelte ki kulcstényezőként: „Nagyszerű volt átélni az egészet, már csak azért is, mert pokolian sokat dolgoztam érte, jóformán hatéves korom óta azzal keltem-feküdtem, hogy olimpiai bajnok akarok lenni. De úgy higgye el, hogy ezt még a bérletemre is ráírtam, sőt, otthon a vécéajtó belsejére is, úgyhogy amikor ott ültem, akkor is mindig azt láttam, hogy »Olimpiai bajnok akarok lenni!« Moszkvában olyan gyermekkori álom vált valóra, amelyet előtte mindennap üldöztem, így természetesen felejthetetlen, örök élmény marad.”

Kor- és sorstársaihoz hasonlóan Növényinek nagy szívfájdalma, hogy a szocialista országok 1984-es bojkottja miatt Los Angelesben nem védhette meg címét, emiatt aztán egy időre hátat is fordított a birkózásnak, és a filmezés világában tett szert még nagyobb ismertségre. A sokoldalú tehetség később még kick-boxban, MMA-ban és földharcban is világbajnoki címig jutott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik