A vb-győztes Losonczi Dávid megbetegedett, az Eb-címvédő Takács István indul Bukarestben

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2024.02.09. 14:28
Losonczi Dávid betegség miatt kihagyja a bukaresti Eb-t (Fotó: Koncz Márton)
Az eredeti tervekkel ellentétben a kötöttfogású 87 kilogrammban világbajnok Losonczi Dávid kihagyja a Bukarestben jövő hétfőn kezdődő birkózó Európa-bajnokságot.

Mint ismert, a Magyar Birkózók Szövetségének (MBSZ) elnöksége elfogadta a szakmai bizottság javaslatát és 18 tagú csapatot jelölt a február 12-én, hétfőn kezdődő bukaresti Európa-bajnokságra. Ebben szerepelt a tavalyi belgrádi vb-n aranyérmes, s egyben olimpiai kvótát szerző Losonczi Dávid (ESMTK) is, mivel az elnökség döntése alapján e kimagasló sikerével védettséget élvez az Eb-nyertes Takács Istvánnal (BHSE) szemben a kötöttfogású 87 kilósok között. Ám a sors közbeszólt, a pesterzsébetiek kiválóságának felkészülését fül- és torokgyulladás, valamint furunkulus hátráltatta, így pénteken orvosi javaslatra kénytelen volt lemondani a kontinensviadalt. Már csak azért is így kellett tennie, mert súlycsoportja küzdelmei az Eb első két napján zajlanak, így semmiképp sem lett volna ideje rendbe jönni.

„Minden a poreci edzőtáborban kezdődött, ahol begyulladt a fülem, majd furunkulus nőtt rajta, annyira legyengült a szervezetem. Ebből sikerült kigyógyulnom, de aztán begyulladt a torkom is, így az orvos azt tanácsolta, hogy elővigyázatosságból jobb, ha kihagyom a bukaresti Európa-bajnokságot” – fogalmazott az MBSZ honlapjának megkeresésére Losonczi Dávid. Szerencsére adódott a minőségi pótlása az Európa-bajnoki címvédő Takács István személyében, aki tavaly áprilisban Zágrábban állhatott a dobogó tetejére, s természetesen most is edzésben volt. A nevezési cserét az MBSZ hivatalosan is eljuttatta a szervezőknek.

Birkózás
2024.02.02. 09:16

Birkózás: megvan a magyar csapat az Eb-re és az olimpiai kvalifikációra

A tervek szerint Bukarestben 18, Azerbajdzsánban pedig 14 magyar birkózó lép majd szőnyegre.

 

Legfrissebb hírek

Szilvássy Erik és Szőke Alex bronzérmes Tiranában

Egyéb egyéni
2025.03.02. 21:02

Gyász: 49 évesen elhunyt a legendás szabadfogású birkózó, Buvajszar Szajtyijev

Birkózás
2025.03.02. 20:15

Dollák Tamara ötödik lett Tiranában

Birkózás
2025.03.01. 18:54

Losonczi ezüst-, Lévai Tamás bronzérmes Tiranában

Egyéb egyéni
2025.02.28. 21:43

Kuramagomedov Zágráb után Tiranában is bronzérmes

Birkózás
2025.02.26. 20:16

Birkózás: Tiranában eldőlhetnek a válogatottságot érintő kérdések

Egyéb egyéni
2025.02.25. 18:25

A nemzetközi szövetség zászlaja alatt versenyeznek tovább az orosz és fehérorosz birkózók

Birkózás
2025.02.21. 12:07

Birkózó Eb: Somorja az új helyszín

Egyéb egyéni
2025.02.20. 17:19
Ezek is érdekelhetik