Nem szabad lebecsülni, csak elverni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.18. 19:53
Miután szerdán emelt fővel intettünk búcsút az európai porondnak, nem maradt más hátra, minthogy teljes gőzzel arra koncentráljunk, hogy megnyerjük a még hátralévő öt mérkőzést és behúzzuk a bajnoki címet. 

Soron következő ellenfelünk nem más, mint a Vitória Setúbal, akik jelenleg a bajnokság legrosszabb formájában lévő csapata. Utoljára január 22.-én tudtak nyerni, azóta viszont 10 meccse képtelenek rá, és még a Porto is megverte őket. A kieséstől egyelőre még nem kell tartaniuk, de ha ez a rossz forma megmarad, akár még rezeghet is a léc a végére. Márpedig ha rajtunk múlik, akkor bizony egyel növekedni fog a nyeretlen meccseik száma.Vitória Setúbal, akik jelenleg a bajnokság legrosszabb formájában lévő csapata. Utoljára január 22.-én tudtak nyerni, azóta viszont 10 meccse képtelenek rá, és még a Porto is megverte őket. A kieséstől egyelőre még nem kell tartaniuk, de ha ez a rossz forma megmarad, akár még rezeghet is a léc a végére. Márpedig ha rajtunk múlik, akkor bizony egyel növekedni fog a nyeretlen meccseik száma.

Tudom, sokszor megesett már, hogy sima ügyként harangoztam be egy-egy meccset, aztán a végére nyögvenyelős, utolsó percekben behúzós győzelem lett csak belőlük, de akkor sem tudom azt mondani az ilyen meccsek előtt, hogy „nem szabad lebecsülni őket", vagy, hogy „nem lesz olyan könnyű, mint amilyennek kinéz". Ez Rui Vitória dolga a sajtótájékoztatón. Én megint csak azt tudom mondani, hogy ez egy laza, 3-4 góllal megnyert összecsapás kell, hogy legyen.

Mindig ki szoktam emelni a veszélyesebb, érdekesebb játékosokat a kiscsapatokból, hiszen az ő házuk táján azért nem mindig van képben az emberfia. Nos, elsőre a Setúbal keretéből Meyong neve lehet ismerős. Neki 5 éve volt egy jó éve a Bragával, de már akkor is a harmincadik életévét töltötte. Most már csak levezet Setúbalnál, sok lehetőséghez nem jut. Aki veszélyes lehet viszont, azt André Clarónak hívják. Ő tavaly még az Aroucában nyomta, de nem nyújtott semmi extrát, idén viszont egész szépen muzsikál, hiszen 11 gólt hozott össze eddig, ami egy gyengécske csapatban szép számnak számít.

Edzőjük, Quim Machado nem az a fajta ember, akinek a keze alatt arannyá változnak a dolgok. Eddig még egyetlen első osztályú csapatnál sem tudott megmaradni 1 évnél tovább a rossz eredményei miatt, sőt, a Legia Gdansknál(2014) és a Vasasnál(2012) csak 2 hónapig tűrték el őt a vezetők. Legnagyobb sikerélménye egyértelműen az volt, hogy feljutott a Tondelával az első ligába, de a számára előrelépésnek számító setúbali munkavállalás aligha fog jó hírnevet alapozni neki, főleg ha csapat a kiesés szélére sodródik majd.

Mi köszönjük, megvagyunk. Semmi okunk már kísérletezgetni és tartalékolgatni, a lehető legerősebb kerettel vághatunk neki a párharcnak. Persze rebesgetik, hogy Gaitán még nem teljesen fitt, de Carcelát is szívesen nézzük mostanában fickándozni. Erősen sanszos, hogy a fél évet kihagyó Luisao is visszatér a pályára, ha nem is kezdőként, de egy 10-15 perces játék benne van a pakliban, amit egy óriási ováció fog kísérni, ebben nem kételkedem.

A legfontosabb viszont az, hogy nyerjünk, hiszen a Sporting most sem rontott, így egy apró botlás a bajnoki címünkbe kerülhet.

A meccs 22:00-kor kezdődik és élőben ad minket a DigiSport2.

toszi21

 

 

 

Legfrissebb hírek

Szavazás: Ön szerint ki nyeri meg a Bajnokok Ligája aktuális kiírását?

Bajnokok Ligája
2025.02.21. 17:34

BL-legek: a Bruges és a Feyenoord is történelmet ír, gödörben az olaszok

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 09:14

A Bruges másodszor is megverte az Atalantát a BL-ben, a Benfica őrült meccsen ejtette ki a Monacót

Bajnokok Ligája
2025.02.18. 23:01

BL: Harry Kane az európai porondon a Celtic ellen javíthat a bajnoki csúcsrangadó után

Bajnokok Ligája
2025.02.18. 07:31

Potya góllal került bajba a Milan, idegenben szerzett előnyt a Benfica

Bajnokok Ligája
2025.02.12. 23:07

BL-legek: Vangelisz Pavlidisz triplája árnyékba szorult, a Bologna történelmi győzelme Sahin állásába került

Bajnokok Ligája
2025.01.22. 10:18

„A lényeg, hogy eggyel többet lőttünk, mint kaptunk” – Lewandowski a BL első 5–4-es mérkőzése után

Bajnokok Ligája
2025.01.22. 07:19

Őrület Lisszabonban! Hiába szerzett négy gólt a Benfica, mégis a Barcelonáé lett a három pont

Bajnokok Ligája
2025.01.21. 23:01
Ezek is érdekelhetik