Lionel Messinél senki nem szerzett több gólt a BL-ben a tizenhatoson kívülről az argentin 2005-ös bemutatkozása óta (Fotó: Getty Images)

BAJNOKOK LIGÁJA
E-CSOPORT

DINAMO ZAGREB (horvát)–AC MILAN (olasz) 0–4

A Stefano Pioli irányította milánóiak 17 év után lőttek idegenben négy gólt a Bajnokok Ligájában – legutóbb 2005-ben, a török Fenerbahce kapitulált négyszer is az AC Milan ellen, korábban még két alkalommal volt példa hasonlóra.

 

SALZBURG (osztrák)–CHELSEA (angol) 1–2

115 éve nem kezdett ilyen jól angol Chelsea-menedzser, mint Graham Potter. A 47 éves szakember irányításával a londoni „kékek” első kilenc mérkőzésükön megőrizték veretlenségüket – hasonlóra még az 1906–1907-es idényben William Lewis volt képes.

 

Az ausztriai Linzben született horvát válogatott Mateo Kovacic pedig csupán a második olyan labdarúgó a Bajnokok Ligájában, honfitársa, Luka Modric után, aki öt különböző menedzser/vezetőedző irányítása alatt is eredményes volt a legrangosabb sorozatban.

 

Ellenben a Salzburgnál megtört egy hosszú sorozat, hiszen az osztrák csapat hazai pályán legutóbb 2021. február 18-án, a spanyol Villarreal ellen szenvedett vereséget az Európa-ligában. A Salzburg azóta 40 mérkőzésen 32 győzelmet és nyolc döntetlent számlált honi környezetben – hívta fel a figyelmet rá az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) honlapja.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
5. FORDULÓ
E-CSOPORT

Dinamo Zagreb (horvát)–Milan (olasz) 0–4 (Gabbia 39., Rafael Leao 49., Giroud 59. – 11-esből, Ljubicic 69. – öngól)
Salzburg (osztrák)–Chelsea (angol) 1–2 (Adamu 49., ill. Kovacic 23., Havertz 64.)

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA 
1. Chelsea 5 3 1 1 8–3 +5 10
2. AC Milan 5 2 1 2 8–7 +1   7
3. Salzburg 5 1 3 1 5–5   0   6
4. Dinamo Zagreb 5 1 1 3 3–9 –6   4

F-CSOPORT
RB LEIPZIG (német)–REAL MADRID (spanyol) 3–2

Az RB Leipzig az első olyan német klub, amely két gólt is szerzett az első 18 percben a Real Madrid ellen, míg a lipcseiek harmadik gólját szerző Timo Wernernek kedvenc ellenfele a „királyi gárda” a BL-ben, hiszen már harmadik gólját szerezte a Real ellen – a német labdarúgók közül nála pedig csak a dortmundi Marco Reus volt többször eredményes a madridiak ellen, négyszer.

A címvédő Real Madrid minden sorozatot figyelembe véve 17 veretlen mérkőzés után kapott ki, ráadásul április vége óta először fordult elő Carlo Ancelotti csapatával hivatalos mérkőzésen, hogy egynél több gólt kapott.

CELTIC (skót)–SAHTAR DONECK (ukrán) 1–1

A skót Celtic nem a legjobb helyzetkihasználással rendelkező csapat a BL-ben. Az glasgow-i klub ugyanis idei öt csoportmérkőzésén 68 (!) alkalommal vette célba az ellenfelek kapuját, de csupán három lőtt gólnál jár, ráadásul az ukrán Sahtar Doneck támadójának, Mihajlo Mudriknak az idei harmadik gólja miatt a skótok biztosan nem folytatják európai kupaszereplésüket.

 

F-CSOPORT
RB Leipzig (német)–Real Madrid (spanyol) 3–2 (Gvardiol 13., Nkunku 18., Werner 82., ill. Vinícius Júnior 44., Rodrygo 90+3. –11-esből)
Celtic (skót)–Sahtar Doneck (ukrán) 1–1 (Jakumakisz 34., ill. Mudrik 58.)

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA 
1. Real Madrid 5 3 1 1 10–  5 +5 10
2. RB Leipzig 5 3 2   9–  9   0   9
3. Sahtar Doneck 5 1 3 1   8–  6 +2   6
4. Celtic 5 2 3   3–10 –7   2

G-CSOPORT
SEVILLA (spanyol)–KÖBENHAVN (dán) 3–0

A Sevilla a dánok elleni sikerének köszönhetően az utolsó forduló eredményétől függetlenül biztosan az Európa-ligában folytatja nemzetközi szereplését. Az El-t – és elődjét, az UEFA-kupát – összesen hatszor megnyerő klub igazi specialistája a második számú kupasorozatnak. 

 

A dán FC Köbenhavnban hat tinédzser is pályára lépett, amire még nem volt példa a BL történetében. A koppenhágaiak legfiatalabbja a 16 éves és 344 napos Roony Bardghji volt, aki a BL történetének 19. 17 év alatti debütálója.

BORUSSIA DORTMUND (német)–MANCHESTER CITY 0–0

Tiziből nem illik – gondolhatják az angol bajnoki címvédő Manchester City labdarúgói, hiszen a statisztikák szerint a 2016–2017-es évad óta minden sorozatot figyelembe véve Pep Guardiola együttese 25 (!) tizenegyest hagyott ki.


G-CSOPORT
Sevilla (spanyol)–Köbenhavn (dán) 3–0
(En-Nesziri 61., Isco 88., Montiel 90+2.)
Kiállítva: Hocsolava (90+4., Köbenhavn)
Borussia Dortmund (német)–Manchester City (angol) 0–0

A G-CSOPORT ÁLLÁSA 
1. Manchester City 5 3 2 11–  1 +10 11
2. Borussia Dortmund 5 2 2 1   9–  4   +5   8
3. Sevilla 5 1 2 2   5–  9   –4   5
4. FC Köbenhavn 5 2 3   0–11 –11   2

 

H-CSOPORT
BENFICA (portugál)–JUVENTUS (olasz) 4–3

A Juventusszal korábban soha nem fordult elő a BL-ben, hogy egy félidő alatt három gólt kapjon, ráadásul a torinóiak a mostani kiírásban szerepelnek legrosszabbul a sorozatban, hiszen öt mérkőzés után csak három pontot szereztek – ilyenre még sosem volt példa a klub történetében, legutóbb pedig a 2013–2014-es kiírásban fordult velük elő, hogy nem jutottak tovább az egyenes kieséses szakaszba.


 

PARIS SAINT GERMAIN (francia)–MACCABI HAIFA (izraeli) 7–2

A PSG hétszeres aranylabdás sztárja, Lionel Messi újabb statisztikában előzte meg korszakos riválisát, a portugál Cristiano Ronaldót, hiszen az argentinnél a BL-ben való 2005-ös debütálása óta senki nem szerzett több gólt – 23-at – a tizenhatoson kívülről.


Ráadásul Messi két góllal és két gólpasszal járult hozzá a Maccabi Haifa legyőzéséhez, ezzel 35 évesen és 123 naposan ő lett a legidősebb játékos, aki „dupla-duplát” ért el a sorozatban.

 

A statisztikák szerint Messi az izraeliek elleni teljesítményével beérte a legendás brazil labdarúgót, Pelét a kanadai táblázaton, hiszen már 1127 ponttal (784 gól és 343 gólpassz) rendelkezik, ahogy Pelé is (762 gól+365 gólpassz).

Érdekesség, hogy az izraeliek kezdőjében több francia játékos (Pierre Cornud, Dylan Batubinsika) kapott helyet, mint a párizsiaknál (Kylian Mbappé). Korábban ilyenre csupán tízszer volt példa a PSG-nél. A Maccabi két gólját a szenegáli Abdoulaye Seck szerezte, legutóbb pedig 2015-ben fordult elő a párizsiakkal, hogy egy védő duplázott ellenük.



H-CSOPORT
Benfica (portugál)–Juventus (olasz) 4–3
(António Silva 17., Joao Mário 28. – 11-esből, Rafa Silva 35., 50., ill. Kean 21., Milik 77., McKennie 79.)
Paris Saint-Germain (francia)–Maccabi Haifa (izraeli) 7–2 (Messi 19., 44., Mbappé 32., 64., Neymar 35., Goldberg 67. – öngól, Carlos Soler 84., ill. Seck 38., 50.)

A H-CSOPORT ÁLLÁSA 
1. Paris SG 5 3 2 14–  6 +8 11
2. Benfica 5 3 2 10–  6 +4 11
3. Juventus 5 1 4   8–11 –3   3
4. Maccabi Haifa 5 1 4   6–15 –9   3