BL: Kovács István is közreműködik a Inter–Cityn

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.22. 16:23
null
Kovács István is közreműködik a BL-döntőn (Fotó: Getty Images)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalos honlapján tette közzé a június 10-én, szombaton Isztambulban rendezendő labdarúgó Bajnokok Ligája-döntő bíróküldését, melyből kiderül, hogy a lengyel Szymon Marciniak és partjelzői munkáját negyedik számú játékvezetőként a nagykárolyi Kovács István segíti.

 

Az uefa.com közlése szerint Szymon Marciniak segítője Pawel Sokolnicki és Tomasz Listkiewicz lesz a két oldalvonalnál, míg a két kispad között Kovács István is ott lesz.

A nagykárolyi játékvezető ebben az idényben a katari világbajnokságon nyolc mérkőzésen volt asszisztens, míg a Bajnokok Ligájában öt meccset vezetett, például a Liverpool–Real Madrid (2–5) nyolcaddöntőt, illetve az AC Milan–Napoli (1–0) negyeddöntőt.

Kovács román-magyar kettős állampolgár, aki a Román Labdarúgó-szövetséget képviseli a FIFA játékvezetői keretében. A bírót január végén díszpolgárrá avatták Nagykárolyban – a 38 éves játékvezető tizenegyedikként kapta meg az elismerést a városban.

BAJNOKOK LIGÁJA, DÖNTŐ
JÚNIUS 10., SZOMBAT
21.00, Isztambul:
Manchester City (angol)–Internazionale (olasz)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik