BL: Hiányérzetünk van, adtunk nekik egy félidőnyi előnyt – Dibusz

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.10.28. 23:38
null
Dibusz Dénes szerint az első félidő tükrében nem lehetnek elégedetlenek, de azért van hiányérzetük… (Fotó: Török Attila)
Mint beszámoltunk róla, a Ferencváros hazai pályán a 90. percben egyenlített, így 2–2-es döntetlent játszott a Dinamo Kijevvel a labdarúgó Bajnokok Ligája G-csoportjának 2. fordulójában. A mérkőzés után a főszereplők értékelték a történteket az M4 Sport kamerája előtt.

 

„Az nem feltétlenül az én szerepem, hogy csereként lépek pályára, de támadóként így is gólt kell szereznem. Végül pontot tudtunk szerezni a gólommal, ez fantasztikus érzés. Az összes játékos, aki csereként pályára lépett, hozzáadott valamit, harcolt, így sikerült egy pontot megmentenünk. Ez az első gólom a Bajnokok Ligájában – nagyon messziről jöttem, hogy eljussak ideig. Ezt élveznem kell, bár felfogni lehet, hogy csak később fogom. Mindenesetre nagyon jó, hogy a családom és mindenki más láthatta ezt”mondta az egyenlítő gólt szerző Franck Boli.

„Ez nagyon nehéz mérkőzés volt. Kicsit meg is lepődtem, hogy milyen jó játékosaik vannak. A kettő-kettő rendben van, meglátjuk, mi lesz a folytatásban. Szerintem ez igazságos eredmény, a végén persze próbáltuk megnyerni a mérkőzést, mivel emberelőnyben futballoztunk” fogalmazott az FTC első gólját szerző Tokmac Nguen.

„Az első félidő nem azt mutatta, hogy ebből egy ilyen második félidő, ilyen végjáték kerekedhet. El kell ismernünk, hogy gyengén játszottunk, nem volt meg bennünk a kellő agresszivitás, az első félidőben tényleg nem voltunk jók. A szünetben megpróbáltuk helyre tenni a dolgokat, a második félidőben ez meg is látszódott. Az első félidő tükrében nem lehetünk elégedetlenek, de azért nagy hiányérzetünk van, adtunk nekik egy félidőnyi előnyt. Sajnáljuk, hogy nem tudtunk három pontot szerezni hazai pályán, mivel nagyon készültünk erre a mérkőzésre. A második félidőt mindenki nagyon élvezte, nagyszerű hangulat volt a stadionban, ezt köszönjük a szurkolóknak”értékelt Dibusz Dénes, a Ferencváros kapusa.

„Nem vagyunk boldogok, nem ezt terveztük. Nagyon jó első félidőt produkáltunk, abszolút uraltuk a meccset. Megvoltak a lehetőségeink a győzelemhez, de két pontot elbuktunk. Nem szabad lebecsülni azt, amit az ellenfelünk tett” – mondta a lefújást követően Carlos de Pena, a kijeviek második gólját szerző uruguayi játékos.

BAJNOKOK LIGÁJA
G-CSOPORT, 2. FORDULÓ
FERENCVÁROS–DINAMO KIJEV (ukrán) 2–2 (0–2)
Budapest, Groupama Aréna, 6444 néző. Vezette: Kruzliak (szlovák)
FTC: Dibusz – Lovrencsics G. (Botka, 86.), Blazic, Kovacevic (Dvali, 86.), Heister – Haratin (Laidouni, 65.), Sigér D. (Mak, 73.), Somália – Zubkov, Isael (Boli, 73.), Nguen. Vezetőedző: Szerhij Rebrov
Dinamo Kijev: Bojko – Kedziora, Zabarnij, Popov, O. Karavajev – Szidorcsuk, Saparenko (T. Baluta, 89.), Bujalszkij (Harmas, 82.), Cihankov (G. Rodrigues, 90+3.), De Pena – Szuprjaha (Verbic, 89.). Vezetőedző: Mircea Lucescu
Gólszerző: Nguen (59.), Boli (90.), ill. Cihankov (28. – 11-esből), De Pena (41.)
Kiállítva: Szidorcsuk (86.)

A csoport másik mérkőzésén
Juventus (olasz)–FC Barcelona (spanyol) 0–2 (O. Dembélé 14., Messi 90+1. – 11-esből)
Kiállítva: Demiral (85., Juventus)

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FC Barcelona 2 2 7–1 +6 6
2. Juventus 2 1 1 2–2 0 3
3. Dinamo Kijev 2 1 1 2–4 –2 1
4. FERENCVÁROS 2 1 1 3–7 –4 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik