BL: Guardiola csak egyetlen dolgot kér övéitől a visszavágóra

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2021.04.29. 00:27
null
Mesteremberek (Fotó: AFP)
A labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén a PSG hazai pályán 2–1-re kikapott a Manchester Citytől.

 

„Az első félidőben rengeteget rohantunk, nem így szoktunk játszani. A második félidőben sokkal jobbak voltunk, sokkal türelmesebben kerestük a rést az ellenfél védelmén. Nem könnyű ellenfél a PSG, de csapatként nagyon sokat fejlődtünk a szünet utánra. Ez a mérkőzés igazán kétarcú volt, jól kezdtünk, az első tíz percben mi irányítottunk, de hihetetlen jó csapat a PSG, ezt ne feledjük. Az egyenlítő gólom nem volt egyszerű a kapus szempontjából, mindig arra várnak ilyenkor, hogy valaki beleérjen előttük a labdába. Azután Mahrez arra kért, hogy ő lője el a szabadrúgást, ebből lett a gól, úgyhogy ezt meg is beszéltük… Tudtuk előre, hogy lesznek nagyon nehéz pillanataink ezen a mérkőzésen, szenvednünk kell és rengeteget futni, keményen harcolni. Ez vár ránk a második mérkőzésen is, mert nagyon jó csapat a PSG” – értékelt a mérkőzés legjobbjának megválasztott Kevin De Bruyne.

„Jól kezdtünk – nyilatkozta a City menedzsere, Pep Guardiola. – De gólt kaptunk, utána nagy nyomás alá kerültünk. A második félidő azonban minden elemében kitűnő volt, két gólt lőttünk, idegenben, ez nagyon fontos, de hat nap múlva egy kemény visszavágó vár ránk. Az ellenfél gólja után nem birtokoltuk eleget a labdát a legfontosabb pozíciókban. A Citynek nincsenek nagy tapasztalatai a BL-elődöntőkből, amit szeretnék, az az, hogy a második mérkőzésen is önmagunkat adjuk. Jók vagyunk abban, ahogyan játszunk, a magunk stílusában, nem tehetünk mást, ehhez kell ragaszkodnunk. Néha idő kell ahhoz, hogy ellazulj, és önmagad légy. A második félidőre változtattunk egy kicsit a letámadásainkon, de nem egyszerű ezt végrehajtani a Neymar, Mbappé, Di María hármas ellen. Nagyon elégedett vagyok a teljesítményünkkel!”

„Két, egymással teljesen ellentétes félidőt láthattunk. Az első játékrészben jók voltunk, helyzeteket alakítottunk ki, és megérdemelten vezettünk – morfondírozott a PSG mestere, Mauricio Pochettino. – A második félidőben aztán jobb volt a City, két szerencsés gólt szerzett, ám el kell ismerni, akkor is több helyzete volt. Nagyon csalódottak vagyunk a két kapott gól miatt, nehéz elfogadni, hogy ez történik velünk egy elődöntőben, igazán fájdalmas érzés. A második félidőben a City sokkal összeszedettebb volt, nem tudtunk megbirkózni a manchesteriekkel. Agresszívebben futballoztak, nehéz volt visszaszerezni tőlük a labdát. A futball nem lehet meg hit nélkül, a visszavágón megpróbálunk nyerni, gólokat lőni. Természetesen nagy nyomás alatt vagyunk, de a futball már csak ilyen.”

„A második félidőben túlságosan is távol futballoztunk az ellenfél kapujától, nem támadtunk eleget. A visszavágón mind a két félidőben egyformán jól kell teljesítenünk, hiszen hátra van még kilencven perc. Ki kell elemeznünk ezt a mérkőzést, hogy lássuk, miért szenvedtünk. Voltak gondjaink más mérkőzéseken is, de erősebben jöttünk ki belőlük. Két nagyon buta gólt kaptunk, ám éppen az ilyen kis részletek számítanak. Angliában jó mentalitással kell játszanunk, a lehető legjobban kell teljesítenünk. Ha nem hiszünk a továbbjutásban, akkor nincs értelme elindulni a visszavágóra. Harcos mentalitással kell pályára lépnünk, nagyon közel a döntő, semmiféle kétségünk nem lehet afelől, hogy javítunk azokon a pontokon, ahol most gyengén teljesítettünk. Minden esélyünk és tudásunk megvan ahhoz, hogy továbbjussunk” – tekintett bizakodva a jövőbe a szép gólt szerző Marquinhos.

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

Paris Saint-Germain (francia)–Manchester City (angol) 1–2 (1–0)
Párizs,Parc des Princes,zárt kapuk mögött.Vezette:Brych (német)
PSG: K. Navas – Florenzi, Marquinhos, Kimpembe, Bakker – I. Gueye, Paredes (A. Herrera, 83.) – Verratti – Di María (Danilo Pereira, 80.), Mbappé, Neymar.Vezetőedző:Mauricio Pochettino
MAN. CITY:Ederson – K. Walker, Stones, Rúben Dias, Joao Cancelo (Zincsenko, 61.) – Gündogan, Rodri, De Bruyne – Mahrez, Bernardo Silva, Foden.Menedzser:Pep Guardiola
Gólszerző:Marquinhos (15.), ill. De Bruyne (64.), Mahrez (71.)
Kiállítva:I. Gueye (77.)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik