Bejelentkezett a döntő rendezési jogáért az Aston Villa (Fotó: AFP)

 

Az eredetileg Isztambulba tervezett döntő megrendezése azután került veszélybe, hogy Törökországban teljes lezárást vezettek be az elmúlt héten. Ennek oka, hogy az elmúlt időszakban a legtöbb koronavírus-fertőzöttet itt azonosították. A döntés ellenére az UEFA továbbra is kiáll az isztambuli döntő mellett, az utazás, valamint a jegyárusítás részleteit pedig még a hétvégén bejelentik. Jelenleg viszont úgy tűnik, hogy csak akkor kerülhet sor a török városban a mérkőzésre, ha a kormány változtat a politikáján.

Mint az a keddi és a szerdai játéknap után kiderült, a döntőben két angol csapat, a Manchester City és a Chelsea csap össze, így nagy az esély arra, hogy Angliában rendezzék meg a döntőt. Emellett a brit kormány a következő napokban azt is bejelenti, hogy mely országokból utazhatnak majd be Nagy-Britanniába emberek. Ennek köszönhető, hogy az Aston Villa is bejelentkezett a döntőért, azonban a Villa Park jelenleg nem felel meg az UEFA előírásainak, hogy egy ilyen eseményt megrendezhessenek benne – ideértve a média számára kialakított helyszínt, valamint a kamerák helyzetén is változtatni kellene. 

Bármilyen változtatás az eseménynél egy ilyen késői időpontban nagyon nehéz. A közvetítőknek és az újságíróknak a világ minden területéről, az Európai Labdarúgó-szövetség stábjának, valamint a további hivatalos személyeknek módosítaniuk kell a szállás- és utazástervüket, emellett az is lehetséges, hogy karanténba kell vonulniuk, amikor visszatérnek a saját hazájukba.

BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
2021. május 29., Isztambul (Törökország), Atatürk Olimpiai Stadion

21.00: Manchester City (angol)–Chelsea FC (angol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!