BL: Azt mondtam neki, szabályos gól volt, ezért állított ki – Guardiola

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.10. 23:55
null
Guardiola éppen jelzi a játékvezetőnek, mit gondol a meg nem adott gólról (Fotó: AFP)
A Liverpool kettős sikerrel jutott be a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjébe, miután a negyeddöntő második meccsén 2–1-re legyőzte a Manchester Cityt, s így összesítésben 5–1-re jobbnak bizonyult az angol „belharcban”. A mérkőzést követő sajtótájékoztatón Josep Guardiola, a Manchester City menedzsere bírózott egy kicsit, míg Jürgen Klopp elmondta: 45 perc után egyáltalán nem volt elégedett a látottakkal. Bezzeg azzal, ami azután történt!

Álomszerűen indult, de pocsékul zárult a Manchester City számára a Liverpool elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő: Pep Guardiola csapata már a 2. percben vezetést szerzett, az első félidőben kapufát is lőtt, aztán a játékvezető nem adta meg Leroy Sané gólját, a menedzsert pedig a lelátóra küldte reklamálásért. A második félidő már teljesen más képet mutatott, a Liverpool fordított és 2–1-re nyert, így 5–1-es összesítéssel bejutott az elődöntőbe. A Liverpool az első klub, amely egy idényen belül háromszor tudott legyőzni egy Guardiola-gárdát, míg a Manchester City 2016 februárja óta először veszített el egymás után három találkozót.

Alighanem senkit sem lepett meg, hogy Guardiola ejtett egy-két szót a játékvezetőről.

„Azt mondtam neki, hogy szabályos gól volt, amikor Leroy Sané a hálóba lőtt. Ezért állított ki. Teljesen más lett volna, ha 2–0-val mehetünk az öltözőbe. Más lett volna, ha Szalah gólja az Anfielden les. Más lett volna, ha Gabriel Jesus gólja az Anfielden nem les. Ebben a küzdelemsorozatban a csapatok nagyon egyenlő erejűek, tehát minden játékvezetői döntés rendkívüli fontosságú. Különös játékvezető ez, szeret kilógni a sorból. Mindenki egy dolgot lát, ő pedig egy másikat. Tíz szenzációs hónapunk volt, most viszont össze kell szednünk magunkat a hátralevő hat mérkőzésünkre. Képtelenség ugyanabban a ritmusban és ugyanazzal az intenzitással futballozni az egész idényben. Óriási gratuláció a Liverpoolnak! Remélem, méltón képviselik Angliát az elődöntőben!” – értékelt a Manchester City szakvezetője.

„Remek Liverpoollal mértük össze az erőnket. A szurkolóik hisznek abban, hogy a Bajnokok Ligája az ő sorozatuk. Kiemelkedő képességű csapat ejtett ki bennünket. Az Anfielden nem tudtunk az első félidőben helyzeteket kialakítani, majd a második félidőben jobbak voltunk, ugyanúgy, mint itt az első játékrészben. Nyilván tudtuk mindannyian, hogy nagyon nehéz lesz továbbjutni. És nézzék meg azt is, mi történt a Barcelonával ma este! Három meccset vesztettünk el zsinórban, de a tény, hogy vezetjük a Premier League-et, mutatja, hogy milyen jók is vagyunk” – folytatta.

„Jelentem, elődöntősök vagyunk!” – liverpooli öröm a második gól után (Fotó: AFP)
„Jelentem, elődöntősök vagyunk!” – liverpooli öröm a második gól után (Fotó: AFP)

A City nagyon feltolva indította a letámadást és jó néhány lehetőséget kidolgozott, ám a második félidőben talpra álltunk, visszahoztuk a mérkőzést, és végül megérdemelten győztünk. Mindig a csapatért játszom és megpróbálok gólt szerezni minden találkozón – ez számomra a legfontosabb” – futotta le a kötelező közhelyköröket az egyenlítő gólt szerző Mohamed Szalah. Csapattársa, James Milner már egy kicsit jobb „alapanyagot szolgáltatott” nyilatkozatával.

„Talán ébresztőként is hatott ránk, hogy ennyire korán gólt kaptunk. Sokat elmond a srácokról, hogy kibírták azt a nyomást, amely most az első félidőben, az előző mérkőzésen pedig a második félidőben nehezedett ránk. A fordulás után jobban kontrolláltuk és megfogtuk a mérkőzést, jobban tartottuk a labdát és összeszedettebbek voltunk, de még mindig javulnunk kell. Mindenki tisztában van azzal, mennyire jó csapat a Manchester City. A kiejtésük remek önbizalom-építő siker, ám még ennél is jobbnak kell lennünk a következő körben” – vélekedett.

A Liverpool menedzsere, Jürgen Klopp elmondta, a szünetben tudatta csapatával: egyáltalán nem tetszik neki, amit látott a pályán. Ez nem is volt csoda – és a Pool óriásit javult ezt követően a második félidőben.

„Elég nehéz dolgunk volt, pláne ilyen kezdéssel... tálcán nyújtottunk át nekik egy gyönyörű gólt. Valami ilyesmitől tartottam, az viszont már tetszett, ami a csapat reakciója volt. Tanulnunk kell ebből az összecsapásból. Azzal nincs bajom, hogy korán gólt kapunk, de azzal már igen, amikor nyavalygunk, belemegyünk szükségtelen kis balhékba és szabadrúgásokat próbálunk esésekkel összehozni akkor, amikor nem járna nekünk szabadrúgás. Nem így kell futballozni. A City teljes kockázatvállalással játszott, nekünk pedig szükségünk volt némi szerencsére és egy fegyelmezett, védekező formációra. Nem voltam túl boldog az első félidőben látottaktól, és ezt meg is mondtam” – nyilatkozta.

„Guardiola rizikózott, és akár be is jöhetett volna neki, jó döntés is lehetett volna. Az első félidőben két vagy három gólt is szerezhettek volna minden további nélkül, ugyanakkor az is biztos volt, hogy ha labdákat tudunk szerezni, akkor helyzeteink is lesznek. Az első félidő legvégén végigvittünk egy jó kontrát, és ez minta volt, ilyen támadásokból szereztük a góljainkat is. Ez a játék nem a tökéletességről szól, hanem az eredményről, a mentalitásról, a harcról. Jól védekeztünk, holott nem ez volt a legjobb mérkőzésünk, és megérdemelten mentünk tovább” – tette hozzá.

Azért Klopp nem ad alább a maximalizmusából egy ilyen kettős győzelem után sem (és persze igaza is van). A legnagyobb meglepetés aztán a lefújás után érte a német edzőt.

„Nem akartam elhinni, amikor mondták, hogy a Barcelona kiesett. A Roma elvesztette Mo Szalahot, és bejutott így is az elődöntőbe, ez teljesen elképesztő” – rázta a fejét.

A Liverpool a 2007–2008-as Bajnokok Ligája-szezon óta először jutott be a sorozat elődöntőjébe. Akkor hosszabbítás után a Chelsea 4–3-as összesítéssel kiejtette a liverpooliakat, hogy aztán a döntőt tizenegyesekkel elveszítse a Manchester Uniteddel szemben. Azok az idők már elmúltak, amikor három angol együttes volt a négy között – a Liverpool drukkerei azonban joggal reménykedhetnek abban, hogy remek BL-menetelésük az elődöntőben tovább folytatódik.

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT ITT OLVASHATJÁK EL!

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Manchester City
(angol)–Liverpool (angol) 1–2 (1–0)
Manchester, Etihad Stadion, 53 461 néző. Vezette: Antonio Mateu Lahoz (spanyol)
MANCHESTER CITY: Ederson – Walker, Otamendi, Laporte – Fernandinho – Bernardo Silva (Gündogan, 74.), De Bruyne, David Silva (Agüero, 66.) – Sterling, Gabriel Jesus, Sané. Menedzser: Josep Guardiola
LIVERPOOL:
Karius – Alexander-Arnold (Clyne, 81.), Lovren, Van Dijk, Robertson – Oxlade-Chamberlain, Wijnaldum, Milner – Szalah (Ings,90.), Firmino (Klavan, 81.), Mané. Menedzser: Jürgen Klopp
Gólszerző: Gabriel Jesus (2.), ill. Szalah (56.), Firmino (77.)
Továbbjutó: a Liverpool, kettős győzelemmel, 5–1-es összesítéssel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik