BL: Álmodozni jó, és tudjuk, a sportban semmi sem lehetetlen – Pioli

Vágólapra másolva!
2023.03.09. 00:14
null
Stefano Pioli, a Milan vezetőedzője a továbbjutás kiharcolása után (Fotó: AFP)
Mint megírtuk, gól nélküli döntetlent játszott egymással a Tottenham Hotspur és a Milan a labdarúgó Bajnokok Ligája szerdai játéknapján, ami a vendég olasz csapat továbbjutását jelentette. Íme, néhány rövid nyilatkozat!

 

„Tudtuk, hogy nagyon kemény próbatétel lesz, de sikerült – összegzett Stefano Pioli, a Milan vezetőedzője. – Mondtam a srácoknak, hogy most nagy szükség lesz az akaratukra. Egy pillanatra sem hagytunk ki, megérdemeltük a továbbjutást. S hogy mi lesz most? Haladjunk lépésről lépésre. Először is jöjjön a sorsolás. Csodálatos érzés a Bajnokok Ligájában futballozni, a Milan számára egyszerre fontos és megtisztelő. Szóval ha a következő idényben is itt akarunk lenni, akkor vagy megnyerjük a mostani kiírást, ami nem lesz könnyű, vagy a legjobb négyben kell végeznünk a bajnokságban. Álmodozni jó, és tudjuk, a sportban semmi sem lehetetlen. A Bajnokok Ligájában csak a legjobbak maradhatnak talpon, és minden fordulóval nehezebb a feladat, de hiszek abban, hogy az összes itteni tapasztalat, a negatívok is, segítenek abban, hogy jobb csapattá váljunk. Hittel és önbizalommal várjuk a negyeddöntőt.”

„Egyértelmű, ennek a csapatnak még sok munkára van szüksége, hogy a legmagasabb szinten is versenyképes legyen. Szerintem az előttünk kanyargó út még hosszú – mondta az Amazon Prime Italiának Antonio Conte, a Tottenham menedzsere. – Tizennégy hónapja vagyok itt, és ne felejtsük el, hogy az előző idényben a Konferencialiga csoportkörében estünk ki, szóval, ez a mostani szereplés azért csak-csak előrelépésnek tekinthető. S hát az olasz bajnok volt az ellenfél, miközben a Tottenham hosszú ideje nem nyert semmit. Miközben a Milan a Serie A aranyérmese, mi azzal tettünk csodát, hogy az angol bajnokság kilencedik helyéről feljöttünk a negyedikre. A létrát végig kell mászni, nem lehet kihagyni fokokat. Ha valaki azt hiszi, hogy tizenhárom-tizennégy hónap alatt fel lehet építeni egy csapatot ezen a szinten, az téved. Ma a srácok nagyot harcoltak, csak kicsi határozottság hiányzott támadásban. Néhány fontos játékosunk hiányzott, ami tény, de persze nem mentség. A statisztikák alapján kiegyenlített párharc volt, amelyet alighanem az első mérkőzésen veszítettünk el.”

„Nagyszerű eredményt értük el! – lelkendezett Olivier Giroud, a Milan támadója a Prime Videónak. – Hajtogattam a srácoknak, hogy nem véletlenül vagyunk a Bajnokok Ligájában, megharcoltunk érte, és ha már itt vagyunk, teljesítsünk a lehető legjobban. Szerezhettünk volna több gólt ebben a párharcban, ettől függetlenül úgy érzem, teljesen megérdemelten jutottunk be a legjobb nyolc közé. Jól játszottunk, nagyot küzdöttünk, megnyerhettük volna a második meccset is.”

„Nagyon sokat jelent nekem ez a továbbjutás, és tudom, hogy a többiek is így vannak vele – így Sandro Tonali, a Milan labdarúgója. – Senki sem felejtette el, milyen nehézségeken át vezetett az utunk idáig, és azt sem, hogyan birkóztunk meg velük. Különleges érzések öntöttek el… nagyon akartuk ezt a továbbjutást.”

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Tottenham Hotspur (angol)–Milan (olasz)
0–0
London,
Tottenham Hotspur Stadion, 62 300 néző. Vezette: Turpin (francia)
Tottenham
: Forster – Romero, Lenglet, B. Davies – Emerson Royal (Richarlison, 70.), Skipp, Höjbjerg, Perisic (Pedro Porro, 53.) – Kulusevski (D. Sánchez, 83.), Szon Hung Min – Kane. Menedzser: Antonio Conte
Milan: Maignan – Kalulu, Thiaw, Tomori – Messias (Saelemaekers, 56.), Krunic, Tonali, T. Hernandez – Brahim Díaz (Bennaszer, 81.), Rafael Leao (Rebic, 89.) – Giroud (Origi, 81.). Vezetőedző: Stefano Pioli
Kiállítva:
Romero (77.)
Továbbjutott: a Milan, 1–0-s összesítéssel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik