BL: „A Liverpool mindenkit kivégezne, az Anfield maga a pokol”

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2022.04.27. 16:43
null
Capoue nem szívesen gondol vissza azokra a meccsekre, amikor az Anfielden kellett játszania (Fotó: AFP)
A Villarreal szerda este a Liverpoolhoz látogat a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén. Az összecsapás előtt a „sárga tengeralattjáró” játékosa, Étienne Capoue elmondta, az Anfield maga a pokol.

A Tottenham Hotspur és a Watford korábbi futballistája nyolc évet húzott le a Premier League-ben, így tisztában van azzal, milyen nehéz az Anfielden pályára lépni a Liverpool ellenfeleként.

„Az Anfield maga a pokol, ezt ki kell mondani. Messze a legkeményebb terep Angliában. Nem tudom, hogy az atmoszféra vagy az, ahogyan a Liverpool játszik, de kilencven percig a pokolban élsz, ha az ellenfél játékosa vagy” – mondta Capoue az AFP-nek.

„Klopp játékosai sohasem állnak le, folyamatosan letámadnak, s mindig gólt akarnak szerezni. Ki akarják ütni a vendégcsapatot. Nem érdekli őket, ki az ellenfél, egyszerűen mindenkit kivégeznének legszívesebben” – folytatta a francia középpályás.

Az biztos, hogy a Villarreal ebben a BL-kiírásban még nem találkozott olyan erős ellenféllel, mint a Liverpool, de mivel korábban a Bayern Münchent és a Juventust is kiütötte a sorozatból, nagy hiba lenne lebecsülni a spanyol együttest.

Az összecsapás 21 órakor kezdődik, a történésekről élőben olvashatnak a honlapunkon!

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
21.00: Liverpool FC (angol)–Villarreal (spanyol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik