Szoboszlai Dominikot ünneplik a társak a gólja után (fotó: AFP)

 

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
A-CSOPORT
FC Salzburg (osztrák)–Lokomotiv Moszkva (orosz) 2–2 (1–1)
Salzburg, Salzburg Stadion, 1500 néző. Vezette: Serdar Gözübüyük (holland)
SALZBURG: 
Stankovic – Vallci, Ramalho, Wöber, Ulmer – Mwepu, Junuzovic (Okafor, 84.), M. Camara (Okugava, 73.), Szoboszlai – Daka, Koita (M. Berisha, 53.). Vezetőedző: Jesse Marsch
LOK. MOSZKVA: Guilherme – Zsivogljadov, Murilo, Corluka, Rybus –  Zsemaletgyinov (Kamano, 63.), Krychowiak, Kulikov, A. Mirancsuk (Liszakovics, 69.) – Szmolov (Ribcsinszkij, 63.), Éder (Zé Luís, 69.). Vezetőedző: Marko Nikolics
Gólszerző: Szoboszlai (45.), Junuzovic (50.), ill. Éder (19.), Liszakovics (75.)

ÖSSZEFOGLALÓ 

A PSG és a Manchester keddi összecsapása után egyértelmű volt, hogy a Salzburgnak és a Lokomotiv Moszkvának is nagyon kell igyekeznie, ha a továbbjutásról szövöget álmokat.

Természetesen hazai pályán a Salzburg volt az esélyesebb, de az első félidőben sokáig nem talált magára, a Lokomotiv több tetszetős támadást is vezetett, amitől megdermedt a vér az 1500 hazai szurkoló ereiben.

A 20. percben viszont már semmi sem mentette meg a Salzburgot a góltól, ekkor ugyanis egy szöglet után Éder fejelt a jobb alsóba. 0–1

A gól felpaprikázta a hazaiakat, elkezdtek futballozni, bár az igazat megvallva számottevő helyzetet nem tudtak kialakítani. Már-már úgy tűnt, hogy orosz előnnyel ér véget az első félidő, amikor a 45. percben Junuzovic váratlanul szögletből legurította a labdát Szoboszlainak, aki 17 méterről szenzációs gólt lőtt a bal fölsőbe úgy, hogy még a léc is segített neki. 1–1

Szoboszlai Dominik gólja

A második félidőre egy mindent elsöprő hurrikán módjára rontott rá a Lokomotivra a Salzburg. Egymás után alakították ki a helyzeteket a moszkvai kapu előtt, és a nagy nyomás 5 perc alatt góllá érett. Az 50. percben ugyanis Junuzovic nem túl erős lövése lepattant egy védőről, és így jutott az orosz kapuba. 2–1

Támadásban maradt a Salzburg, úgy tűnt, be akarja biztosítani a győzelmet egy újabb góllal. A nyomás megvolt, de a gól csak nem jött, és erre ráfázott a Salzburg, mert a 75. percben egy védő rossz helyezkedése és a kapus bizonytalankodása segített Liszakovicsnak, hogy a fejese egyenlítést érjen. 2–2

A maradék időben még Daka lőhetett volna gólt, de a végig remekül védő Guilherme megakadályozta ebben, így maradt a döntetlen, aminek a moszkvaiak örülhettek inkább.

A mérkőzés összefoglalója

PERCRŐL PERCRE

MÁSODIK FÉLIDŐ

90+4. perc: Vége a meccsnek, döntetlen lett a vége. 2–2
90+2. perc: Daka
óriási labdát kapott, egyedül vezette a labdát Guilhermére, a lövése azonban elakadt a kapusban.
90+2. perc: Wöber beadását fejelte el erőszakosan Daka, de éppen Guilherme kezébe.
90. perc: NÉGY PERC A HOSSZABBÍTÁS.
90. perc: Szabadrúgáshoz jutott a Lokomotiv az oldalvonal közeléből. Be lehetett volna adni, de igen gyenge volt ez a beadás.
86. perc: Ezt most megköszönhette a Salzburg a Lokomotivnak, mert nagy helyzetben csúszott el a támadó.
84. perc: Junuzovic helyett Okafor jött a Salzburgba.
80. perc: Szoboszlai ívelte a tizenhatoson belülre a szabadrúgást, amelyet Ramalho fejelt fölé.
80. perc: Kulikov buktatta Berishát egy sárgáért.
75. perc: GÓÓÓÓÓL! EGYENLÍTETT A LOKOMOTIV. Nagy védelmi hiba volt. Okugava labdát vesztett, támadásba lendültek az oroszok, Zsivogljadov beadott, és a lemaradó Vallci mögött kibújó Liszakovics 4 méterről a jobb alsóba fejelt. Elég gyenge kis fejes volt, de Stankovic későn reagált. 2–2
73. perc: Salzburgi csere: M. Camara helyett Okugava a pályán.
72. perc: Berisha játszotta magát tisztára remekül, már csak a kapussal állt szemben, de inkább ellőtte – csúnyán mellé.
68. perc: Mwepu ment el remekül a bal oldalon, az alapvonal közeléből középre játszott, és bár társak nem követték az akciót, a moszkvai védők szögletre mentettek.
60. perc: Rybus és Vallci maradt a földön egy ütközés után.
58. perc: Wöber hibázott a saját kapuja előtt, de mielőtt Éder belepiszkálhatott volna a labdába, Stankovic megszerezte.
55. perc: Daka elől merész becsúszással mentett Corluka.
53. perc: Cserélt a Salzburg, Koita helyett Berisha a pályán.
52. perc: KAPUFA! Támadásban maradt a Salzburg, Koita nagy csellel került helyzetbe, és a bal kapufát találta el.
50. perc: GÓÓÓÓL! VEZET A SALZBURG. Érett nagyon... Daka kapta a labdát a tizenhatoson belül, visszagurított Junuzovicnak, aki 18 méterről lőtt, a nem túl jó lövés Kulikovról a kapuba pattant. 2–1
49. perc: Szoboszlai
szabadrúgása veszélyesen kanyarodott a moszkvai kapu elé, Ramalho kicsit bele is ért, de így is Guilherme zsákmánya lett a labda.
47. perc: Nagy rössel kezdett a Salzburg, letámadta a Lokomotivot.

46. perc: Elkezdődött a második félidő.

SZOBOSZLAI GÓLJA A LOKOMOTIV MOSZKVA ELLEN

 

ELSŐ FÉLIDŐ

45. perc: Vége az első félidőnek, az állás döntetlen. 1–1
45. perc: GÓÓÓÓÓL! EGYENLÍTETT A SALZBURG! SZOBOSZLAI! Junuzovic gurította le a labdát szögletből Szoboszlainak, aki 17 méterről, jobbal óriási gólt lőtt a bal fölsőbe. A labda a kapufáról vágódott a hálóba. 1–1
42. perc: Szoboszlai kapott sárga lapot, mert odasózott Zsemaletgyinovnak.
38. perc: Szoboszlai végezhetett el szabadrúgást 35 méterről, lövése azonban a sorfalba vágódott.
32. perc: Daka rontott el egy ígéretesnek tűnő salzburgi akciót.
27. perc: Szoboszlaitól elszedték a labdát, így lett jó Ulmernek, aki 12 méterről rápörkölte, éppen Guilherme kezébe.
23. perc: Koita remek passzából Daka lőhetett volna gólt, ha ki nem vetődök elé Guilherme.
19. perc: GÓÓÓÓL! VEZET A LOKOMOTIV! Jobb oldalról jött a szöglet, a labdát megcsúsztatta a röviden Zsemaletgyinov, éppen Éderhez, aki 10 méterről kiválóan fejelt a jobb alsóba. 0–1
18. perc: Zsivogjadov
lövése két osztrák védőn is megpattant, így lett szöglet.
17. perc: Nem túl jó orosz szöglet után gyorsan indult ellentámadásba a Salzburg, és Vallci átadása csak azért nem jutott el Szoboszlaihoz a moszkvai tizenhatoson belül, mert Guilherme merészen kivetődött, és elcsípte a labdát.
14. perc: A szögletből nem lett semmi. 
14. perc: Szoboszlai
vállalkozott lövésre, nem is volt rossz, és bár mellément volna a labda, Guilherme még beleért. Szöglet.
13. perc: A Lokomotiv vezetőedzője, Marko Nikolics jó ismerősünk a Videoton éléről.
12. perc: Koita adott jó passzt látványos mozdulattal, sarokkal, de nem sokat ért, mert az oroszoké lett a labda.
8. perc: Újabb orosz lehetőség. Zsemaletgyinov kapott remek átadást, de hiába lőtt 3 méterre a kaputól, Wöber utolérte, és szerelni tudta.
7. perc: Ulmer látszólag jó helyzetből élesen középre adott, mindenki előtt elsuhant a labda, amely egy labdaszedő kezében kötött ki.
6. perc: Orosz helyzet! Mirancsuk találta magát helyzetben a salzburgi tizenhatoson belül, éles szögből ellőtte, Stankovic azonban bravúrral menteni tudott.
5. perc: Aktívabban kezdett a Salzburg, de ez egyelőre pusztán mezőnyfölényben nyilvánul meg. 

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a Salzburg tiszta pirosban, a Lokomotiv tiszta fehérben játszik.

 

ELŐZMÉNYEK

Ami a Dinamo Kijev a Ferencvárosnak, az a Lokomotiv Moszkva a Salzburgnak: a csoport verhető ellenfele. Az osztrák együttes az első kalapból a PSG-t, a másodikból a Manchester Unitedet kapta ellenfélnek, ezért ahhoz, hogy a továbbjutásért minél tovább versenyben maradhasson, az orosz bajnoki ezüstérmest hazai pályán mindenképp le kell győznie.

A Bajnokok Ligája előző kiírásában a Genk elleni 6–2 megadta az alaphangot, érdemes azonban megjegyezni, hogy az akkori gólszerzők közül márcsak Andreas Ulmer és Szoboszlai Dominik tagja a keretnek. A triplázó Erling Haaland a Dortmundhoz igazolt, Hvang Hi Csan a Leipziget erősíti, a két gólpasszt adó Minamino Takumi pedig a Liverpoolban futballozik. A Salzburg erejét mutatja, hogy kulcsjátékosai távozása ellenére kettős győzelemmel jutott túl a rájátszásban a Maccabi Tel-Avivon, a csapat szekerét jelenleg leginkább a gólvágó zambiai csatár, Patson Daka és a huszadik életévét vasárnap betöltő Szoboszlai Dominik húzza. A magyar válogatott középpályás remekül indította a 2020–2021-es idényt, hét tétmérkőzésén három gól és hat gólpassz a mérlege. Teljesítményének nemzetközi elismerését jelzi, hogy a Tuttosport beválasztotta a húsz legígéretesebb Európában futballozó 21 éven aluli játékos közé, és lehetősége van elnyerni a szakértők Golden Boy-díját. Az olasz hírlap internetes oldalán a közönség is véleményt nyilváníthat, 7500 szavazat beérkezését követően Szoboszlai Dominik áll az élen (ez a voksok 19%-a), megelőzve a Bayern Münchenben futballozó Alphonso Daviest (13%) és a Barcelonát erősítő Ansu Fatit (11%).

Számos jel utal rá, hogy a Salzburg ezt a BL-csoportkört is jól kezdheti, de azért van nehézsége. Az osztrák hatóságok sporteseményekre vonatkozó, koronavírus-járvány miatti szigorításai következtében mindössze 1500 szurkoló lehet jelen a 30 ezres stadionban.

„A Bajnokok Ligája idei csoportmérkőzéseit nem érdemes az előző évihez hasonlítani – nyilatkozta Zlatko Junuzovic, a Salzburg 33 éves középpályása a mérkőzést megelőző hivatalos sajtótájékoztatón. – Akkor rengeteg erőt merítettünk drukkereinkből, most telt ház helyett csak ezerötszázan szurkolhatnak. De a célunk nem változott, szeretnénk tavasszal is valamelyik nemzetközi kupasorozatban szerepelni, és ebből a szempontból a Lokomotiv elleni találkozó kulcsfontosságú.”