Lisszabonban verte meg a Sportingot, a Dortmund nagyot lépett a továbbjutás felé a BL-ben

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.02.11. 22:52
Serhou Guirassy gólt lőtt és gólpasszt adott, a Dortmund kényelmes helyzetből várja a Sporting elleni hazai visszavágót (Fotó: Getty Images)
Serhou Guirassy vezérletével, góljával és gólpasszával a német Borussia Dortmund 3–0-ra nyert Lisszabonban a Sporting vendégeként a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőbe jutásért rendezett szakaszának első mérkőzésén.

Ötödször csapott össze egymással a legrangosabb európai kupasorozatban, a Bajnokok Ligájában a Sporting és az előző kiírásban döntőig menetelő Borussia Dortmund, ám mindkét klubnál számos változás történt az elmúlt időszakban: a portugáloknál Rúben Amorim távozása óta utódja, Joao Pereira csak hat hétig irányított, azóta már Rui Borges a vezetőedző, míg a Ruhr-vidékiek január 30-án nevezték ki a Nuri Sahint váltó Niko Kovacot a szakmai stáb élére.

A mérkőzés előzetesen remek támadófocit ígért, hiszen a hazaiaknál Viktor Gyökeres ontja a gólokat, míg a BL góllövőlistáját a vendégek csatára, Serhou Guirassy vezeti kilenc találattal – Gyökeres viszont kisebb sérülésből tért vissza, ezért ő még csak a kispadon kapott helyet.

A mérkőzést azonban Gyökeres hiányában is a hazaiak kezdték aktívabban. Trincao gyengébb átlövése után nem sokkal Maximiliano Araujo hasonló 16-oson kívüli próbálkozása már jobban sikerült, de a keresztlécen csattant, miközben a Dortmund támadásait rendre semlegesítették a portugál védők. 

A fordulás után már a Dortmund volt aktívabb, amely Adeyemi és Jamie Gittens révén is veszélyeztetett, de a vezetést nem ők, hanem a BL góllövőlistáját vezető Serhou Guirassy szerezte meg egy jobb oldali beadás utáni fejessel – miközben egy perccel korábban Viktor Gyökeres váltotta Conrad Hardert a Sportingban.

A Dortmund vezetése megtörte a hazaiakat, akik a második félidőben nemcsak alig támadtak, hanem a 68. percben újabb gólt is kaptak: ezúttal a korábbi befejező Guirassy tekert középre, ahol Pascal Gross érkezett tökéletes ütemben.

A hazaiak próbáltak felpörögni, és Ousmane Diomande például dekázás után szép lövést eresztett el, de az nem sokkal fölé ment. A Sporting szépítése helyett az utolsó tíz perc kezdetén alighanem végleg megpecsételődött a lisszaboniak sorsa, amikor Karim Adeyemi növelte háromra a különbséget egy kontra végén. A Dortmund megérdemelten nyert, és a háromgólos különbségnek köszönhetően rendkívül kedvező helyzetbe került a nyolcaddöntőbe jutást illetően a február 19-i, hazai visszavágó előtt. 0–3

BAJNOKOK LIGÁJA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, 1. MÉRKŐZÉS
Sporting CP (portugál)–Borussia Dortmund (német) 0–3 (Guirassy 60., P. Gross 68., Adeyemi 82.)
A JÁTÉKNAP TÖBBI MÉRKŐZÉSÉN
Brest (francia)–Paris Saint-Germain (francia) 0–3
Manchester City (angol)–Real Madrid (spanyol) 2–3
Juventus (olasz)–PSV (holland) 2–1

 

Legfrissebb hírek

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 15:35

A Puskásból a vb-re? – Szöllősi György jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.09.05. 23:50

A Puskás Arénában egyeztettek a BL-csapatok médiaszakemberei

Bajnokok Ligája
2025.09.05. 17:45

BAJNOKOK LIGÁJA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Bajnokok Ligája
2025.09.04. 09:48

Haaland Grealisht Szoboszlai és Bellingham elé rangsorolta

Angol labdarúgás
2025.09.04. 09:09

Nem nevezte a BL-re Federico Chiesát a Liverpool

Bajnokok Ligája
2025.09.03. 21:33

„Minek agyal az, akinek fogalma sincs a tényekről?” – Gyökeres a klubváltásáról

Angol labdarúgás
2025.09.02. 16:56

Az Atléticóval kezd, Sallaiék otthonában folytatja, majd a Fradit búcsúztató Qarabag ellen zár a BL-ben a Liverpool

Bajnokok Ligája
2025.08.30. 13:38
Ezek is érdekelhetik