Ízlések és pofonok – Cselőtei Márk publicisztikája

Berúgta az ajtót az új Bajnokok Ligája-lebonyolítás történetének első rájátszásköre, illetve legnagyobb rangadója: kedden a Real Madrid ugyan kétszer is hátrányba került, a 92. percben fordítva megverte a Manchester Cityt 3–2-re, ráadásul idegenben. Előzetesen egyszerre lehettünk izgatottak és bosszúsak – már azok, akik a minőségi futballért szorítanak –, ugyanis számítani lehetett rá, hogy az elmúlt években rendszeressé váló – négy év alatt negyedszer megrendezett – gigapárharc ezúttal is elképesztő izgalmakat hordoz majd magában, ugyanakkor tudtuk azt is, hogy az idény előtti két legnagyobb favorit egyike már a legjobb tizenhat közé, a nyolcaddöntőbe sem jut be, ami az eddigi, 32 csapatos, csoportkörös rendszerben szinte elképzelhetetlen volt. Persze a Manchester City hatalmas lejtmenetben van az évadban, s a Real Madrid is sokszor bukdácsol, lassan talál magára, de a párharc első felvonását így is hatalmas várakozás előzte meg, s a meccset látva nem is kellett csalódnunk.

Ezen a ponton jön képbe az Európai Labdarúgó-szövetség, amely a párharc kialakulása láttán egyszerre lehetett elégedett és csalódott is, most talán inkább az előbbi. A meglepetések rendszerességének és természetének ismeretében az UEFA azért lépte meg ettől az idénytől az átalakítást a BL-ben, hogy – a Szuperliga létrejöttétől tartva – kedvezzen a legnagyobb csapatoknak, s több rangadót, valódi tétre menő gigászi párharcot adjon a szurkolóknak. Ez sikerült, hiszen az alapszakasz alapvetően izgalmasabb volt, mint az eddigi csoportkör, színesebb választékot, számszerűen is több rangadót kaptunk, még ha nem is volt mindegyik ­meccsnek akkora tétje, mint egy csoportelsőségért vívott visszavágónak korábban. Ugyanakkor az UEFA jó eséllyel kevesebb meglepetéssel, kiszámíthatóbb tabellával, erősebb egyenes ágon továbbjutó nyolc csapattal számolt, nem a Lille-lel és az Aston Villával a Real Madrid, a Manchester City, Bayern München vagy épp a Paris Saint-Germain helyett.

Megvolt rá az esély, hogy a kialakításnak köszönhetően teljesen sima, formalitásszerű rájátszáskört kapunk, ám a sorsolás segített, így már a BL-nyolcaddöntő előtt megkaptuk az előző két kiírás győztesének összecsapását, ami elképzelhetetlen mértékben növelte e szakasz népszerűségét. Persze a serpenyő egyik oldalán ott van, hogy a legerősebb csapatok közül egyet már most, március előtt elveszít az UEFA, de az végül sokkal többet nyom a latban, hogy már ezt a részt is ilyen színvonalú rangadóval tudta beharangozni, reklámozni. Ha összességében kell véleményt alkotni durván fél idény után az új rendszerről, talán kijelenthető, hogy többen értékelik pozitívan a változásokat, mint ellenkezőleg. Jó eséllyel ebben a változás, a friss élmény ereje, a megszokástól eltérés is benne van, de azzal nehéz lenne vitatkozni, hogy az alapszakasz izgalmasabb lett, mint korábban a csoportkör volt, most az utolsó fordulóra alig néhány csapat fordult rá tét nélkül, a tabella az utolsó pillanatokig változott, s bizony meglepetésekből sem volt hiány. Kritikaként felvethető: igazságosabb lett-e a lebonyolítás, jó-e, hogy ennyivel több mérkőzést rendeznek, lehet-e még valamin változtatni, fejleszteni?

Utóbbira külön passzust szentelnék, lássuk a két előbbit. Jó kérdés, fair-e a mostani rendszer, hiszen az amerikai mintából átvett alapszakasz alapvetően akkor működik jól és igazságosan, ha a csapatoknak (jelen esetben idényenként harminchatnak) több mérkőzésen van lehetőségük arra, hogy kiegyenesítsék a tabellát, tisztázzák az erőviszonyokat. Erre természetesen az így is agyonzsúfolt naptárban nincs mód – bár a két főcsoportra osztás valamelyest könnyíthetne a helyzeten –, így viszont olyan anomáliák alakultak ki, hogy a simán, hatodik helyen, egyenes ágon továbbjutó Leverkusen és a 13. Milan között mindössze egy pont volt a különbség nyolc meccs után úgy, hogy az olasz együttesnek is bőven pozitív a gólkülönbsége. S ha már zsúfolt naptárak, a meccsek számát az igazságosság jegyében azért sem lehet tovább növelni, mert az a csapat, amelyik továbbjut, de nem egyenes ágon, így is néggyel (!) több találkozó árán kerülhet a nyolcaddöntőbe, mint a legutóbbi rendszerben.

Az új formula tehát működik, a többség tetszését elnyerte, ám korántsem tökéletes, van még mit csiszolni rajta, s hírek szerint a következő években az UEFA hajlandó is lesz belenyúlni ebbe-abba, hogy kikísérletezze a tökéletes lebonyolítási formát. A Guardian a múlt héten arról írt, hogy az európai szövetség a játékpercek csökkentése – és ezzel együtt persze a befolyó pénzek megőrzése – érdekében abban gondolkodik, hogy a 2026–2027-es idénytől eltörli a párharcok végi hosszabbításokat, a kétszer tizenöt perceket. Ez azt jelentené, hogy ha egy párharc két mérkőzést követően döntetlenre áll, egyből tizenegyesek következnek. Mivel az idegenbeli gól szabályát eltörölték, az utóbbi években valamelyest nőtt a hosszabbítások száma, az pedig gyakori kritika ezzel kapcsolatban, hogy ilyenkor a második meccset hazai pályán játszó csapat kerül hatalmas előnybe, hiszen van még harminc perce, hogy saját közönsége előtt harcolja ki szétlövés nélkül a továbbjutást. Elsőre nem tetszik földtől elrugaszkodott, vállalhatatlan ötletnek az UEFA-tól, hiszen a hosszabbítások a csapatok kockázatkerülő játéka miatt gyakran fulladtak unalomba az utóbbi években, de a hagyomány és egy-egy elképesztő drámát hozó emlékezetes párharc miatt ezt sem lenne könnyű mindenki torkán lenyomni.

A másik, az utóbbi hetekben felvetődő változtatási javaslat – amelynek magam is feltétlenül a pártján állok –, hogy ha már ennyivel több találkozót rendeznek az új lebonyolítási formátumban, legalább a rájátszáskör lehetne egymeccses, annak a csapatnak a stadionjában, amely előrébb végzett. Jelenleg 36 csapatból csupán nyolc élvez bármilyen kiváltságot, miközben a Leverkusen és a Milan esetéből jól látszik, hogy egyetlen pont – ami valljuk be, a szerencsén is múlhat –, akár hét hely különbséget is jelenthet. A meglepetések miatt hiába jön be egy csapat a 11. helyre (lásd: Real Madrid) úgy, hogy kis híján a top nyolc is megvolt neki, végül oda-vissza vágós párharcra kényszerülhet egy nála az alapszakaszban jóval gyengébben teljesítő, mégis bivalyerős csapattal, mint a Manchester City. Az egymeccses párharc kevesebb hibázásra adna lehetőséget, de a hazai pálya miatt az előrébb végző együttesnek kedveznének, ráadásul a mérkőzésszámot is csökkentenék. Logikus, előremutató gondolat, de az európai szövetséghez és a klubkasszákba eggyel kevesebb találkozó pénze áramlana be, ezért nem biztos, hogy megvalósul ez az elképzelés.

Ízlések és pofonok, kinek mi tetszik, min változtatna még, mennyire nyúlna bele a jelenlegi rendszerbe, mennyire ragaszkodik a hagyományokhoz, mennyire gondolkodik újítóan, de az jól látszik, hogy szakmabeliek és a futballszurkolók összességében pozitívan fogadták és fogadják – hiszen az első idény még javában zajlik – az új Bajnokok Ligája-lebonyolítást, ellentétben néhány edzővel és labdarúgóval. Az biztos, hogy a tökéletesség érdekében van még min csiszolni, de a jelek szerint erre hajlandó az UEFA, dolgozik a lehetséges megoldásokon, így pedig jelenleg látszólag távolodunk a Real Madrid-elnök, Florentino Pérez álmától, az európai Szuperligától. Egy kör lement a BL-rájátszásból, a következő, egyenes kieséses szakaszban rendezendő kör már a nyolcaddöntő lesz, ágak alapján, s a jövő héten továbbjutókhoz csatlakozik a Liverpool, a Barcelona, az Arsenal, az Inter, az Atlético Madrid, a Bayer Leverkusen, a Lille és az Aston Villa.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!