A Gazdasági Versenyhivatal eljárást indított az RTL Bajnokok Ligája-közvetítései miatt

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2025.02.03. 20:41
Illusztráció: AFP
Panaszeljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az RTL Magyarország labdarúgó Bajnokok Ligája-közvetítéseinek ügyében – tudta meg az Index.

A lap azt írja, a Gazdasági Versenyhivatal az elmúlt napokban több fogyasztói panaszt is kapott az RTL múlt heti Bajnokok Ligája-közvetítésével kapcsolatban, ami miatt panaszeljárást indított, és vizsgálja az ügy körülményeit, illetve a panaszokban foglaltakat.

Horváth Bálint, a GVH kommunikációs vezetője közölte az Index érdeklődésére: „amennyiben fennállnak a versenyfelügyeleti eljárás megindításának a feltételei, a GVH megteszi a szükséges intézkedéseket, és versenyfelügyeleti eljárást indít az ügyben. A Gazdasági Versenyhivatal természetesen megvédi a hazai futballrajongók érdekeit”.

A lap számára az RTL is reagált, s a csatorna megerősítette korábbi válaszát, miszerint következetesen kommunikálták eddig is és ezután is, hogy 192 élő Bajnokok Ligája-meccset adnak a szezonban a 203-ból, tehát csaknem az összeset, de nem mindet.

Mint ismert, az RTL nem közvetítette mind a 18 mérkőzést a streamingfelületén a BL-alapszakasz utolsó fordulójából, csak tízet, ami több nézőt is felháborított.

 

 

Legfrissebb hírek

A Puskásból a vb-re? – Szöllősi György jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.09.05. 23:50

A Puskás Arénában egyeztettek a BL-csapatok médiaszakemberei

Bajnokok Ligája
2025.09.05. 17:45

BAJNOKOK LIGÁJA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Bajnokok Ligája
2025.09.04. 09:48

Haaland Grealisht Szoboszlai és Bellingham elé rangsorolta

Angol labdarúgás
2025.09.04. 09:09

Nem nevezte a BL-re Federico Chiesát a Liverpool

Bajnokok Ligája
2025.09.03. 21:33

Az Atléticóval kezd, Sallaiék otthonában folytatja, majd a Fradit búcsúztató Qarabag ellen zár a BL-ben a Liverpool

Bajnokok Ligája
2025.08.30. 13:38

Ötös lista: Úton az 1000 gól felé – Cristiano Ronaldo karrierjének legjobb pillanatai

Minden más foci
2025.08.29. 13:26

Dibusz Dénes: Jár a kalapemelés a csapatnak

Bajnokok Ligája
2025.08.29. 10:13
Ezek is érdekelhetik