Willi Orbán: Nehéz hátrányban támadni egy olasz csapat ellen

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.11.27. 09:28
Willi Orbán (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, az RB Leipzig 1–0-ra kikapott az Inter vendégeként, így továbbra is pont nélkül áll a Bajnokok Ligájában. Lássuk, hogyan értékelték a történteket a meccs főszereplői!

„Idő kellett ahhoz, hogy belerázódjunk a meccsbe, de fokozatosan összekaptuk magunkat és igyekeztünk átvenni az irányítást. Ezzel együtt el kell ismernünk, hogy egy Milánóba négy vereséggel érkező együttes nem fog magabiztosan szerepelni. (...) A korábbi mérkőzésekhez képest élesebbek voltunk, de ez sem volt elég a pontszerzéshez. Ennek dacára megtettünk egy lépést a helyes irányba, még úgy is, hogy ennek nem volt konkrét jutalma” – fogalmazott a mérkőzés után Willi Orbán. A magyar válogatott védő hozzátette: „nagyon nehéz hátrányban támadni egy olasz csapat ellen, mivel nagyon jól védekeznek a 16-oson belül”.

Van még három találkozó, amelyeken kilenc pontot kell szereznünk, mert annyival van esély a továbbjutásra” – így a lipcseiek vezetőedzője, Marco Rose. A német szakvezető szerint csapatának balszerencséje volt, hiszen egy öngól jelentette a különbséget a milánói összecsapáson.

Gulácsi Péter szerint nem az edző a felelős a csapat gyatra BL-szerepléséért
„Most össze kell tartanunk, és együtt kel kijutnunk ebből a helyzetből – jelentette ki a kapus. – Nem tudni, a végén hány pont kell a továbbjutáshoz a BL-ben. Az a feladatunk, hogy a hazai meccsünket idén mindenképpen megnyerjük. Utána meglátjuk, milyen lehetőségeink lesznek.” (MTI)

„Mi állunk a tabella élén? Ez nyilván elégedettséggel tölt el minket. Tudtuk, mennyire fontos volt a mai meccs, s én kifejezetten tartottam tőle. Jó képességű csapattal játszottunk, amely a közelmúltig a Bundesliga második helyén állt. Nem volt egyszerű dolgunk, de technikai szempontból jól játszottunk. Csak azt sajnálom, hogy nem szereztük meg a második gólt” – értékelt az Inter mestere, Simone Inzaghi.

BAJNOKOK LIGÁJA
ALAPSZAKASZ, 5. FORDULÓ
Internazionale (olasz)–RB Leipzig (német) 1–0 (1–0)
Milánó, Giuseppe Meazza Stadion, 63 000 néző. Vezette: Pinheiro (portugál)
Internazionale: Sommer – Pavard, De Vrij, Bastoni (Carlos Augusto, 65.) – Dumfries (Bisseck, 44.), Barella, Calhanoglu (Mhitarjan, 76.), Zielinski, Dimarco – Taremi (M. Thuram, 65.), La. Martínez (Arnautovic, 76.). Vezetőedző: Simone Inzaghi
Leipzig: Gulácsi – Geertruida (Gebel, 85.), Orbán, Lukeba, Henrichs – Baumgartner (Ouedraogo, 61.; Vermeeren, 70.), Kampl, Haidara (Seiwald, 61.), Nusa – André Silva (Sesko, 61.), Openda. Vezetőedző: Marco Rose
Gólszerző: Lukeba (27. –  öngól)

Legfrissebb hírek

Az európai Szuperkupa-mérkőzés játékvezetője fújja a sípot a Ferencváros–Qarabagon

Bajnokok Ligája
23 órája

Willi Orbán főszereplő volt a Lipcse kupameccsén: gól és gólpassz 25 perc alatt – videó

Német labdarúgás
2025.08.16. 16:45

Robbie Keane egy helyen változtatott, ismert a Ferencváros BL-kerete a Qarabag ellen

Bajnokok Ligája
2025.08.15. 11:29

Meglepetés: Gulácsi Péter marad az RB Leipzig első számú kapusa

Német labdarúgás
2025.08.14. 17:21

Még sosem volt ekkora az FTC-re váró Qarabag költségvetése

Bajnokok Ligája
2025.08.14. 08:13

„A spanyol játékvezető fejszéje lesújtott Magyarországon” – bolgár lapszemle

Bajnokok Ligája
2025.08.13. 07:35

„Ez egyfajta drog a futballban dolgozóknak” – Robbie Keane a Groupama Aréna hangulatáról

Bajnokok Ligája
2025.08.13. 07:04

Varga duplázott, a Ferencváros háromgólos győzelemmel jutott be a BL-selejtező playoffkörébe

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 22:10
Ezek is érdekelhetik