Zachariassen: Be kell gyötörnünk az első gólt, és onnantól bármi lehet

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2024.08.13. 08:05
Kristoffer Zachariassen (középen) szerint összeszedettnek kell lenniük (Fotó: Koncz Márton)
A Ferencváros labdarúgócsapata kedden kétgólos hátrányból várja a dán FC Midtjylland elleni hazai Bajnokok Ligája-selejtező-visszavágót. A mérkőzés előtt az FTC norvég légiósát, Kristoffer Zachariassent kérdeztük.

– Negyvennégy európai kupameccsen játszott már az FTC-ben. Hová rangsorolja az FC Midtjyllandet a nemzetközi szinten? Miben tartja kiemelkedőnek a keddi ellenfelet?
– Roppant erős csapatnak tartom a dán bajnokot, főként az erőnléte kiemelkedő, s a rögzített helyzetekből, valamint a nagy bedobásokból is veszélyes − válaszolta Kristoffer Zachariassen, a Ferencváros 30 éves norvég légiósa. − Összeszedettnek kell lennünk, mert a Midtjylland előszeretettel játszik hosszú átadásokkal. Sok múlik a párharcokon, úgyhogy ha labdát szerzünk, ki kell használnunk minden lehetőséget, a kontrajátékunkra is szükség lesz.

– Bírja a csapat a kettős terhelést?
– Úgy érzem, jó ritmusba kerültünk, győztes meccset játszottunk a Diósgyőr ellen a hétvégén, úgyhogy minden tekintetben készen állunk a visszavágóra.

– Legutóbb a Slovan ellen fordított meg a Ferencváros nemzetközi párharcot kétgólos hátrányból. Mentálisan külön kell készülni, hogy ebből a helyzetből kiharcolják a továbbjutást?
– A kétgólos vereség nehéz helyzetbe hozott minket, ezért számítunk szurkolóink támogatására, ami rengeteget jelent nekünk. Összeszedetten kell pályára lépnünk, be kell gyötörnünk az első gólt, és onnantól bármi lehet – tudunk kettőt-hármat szerezni és nem kapni egyet sem.

– Mikor érkezhet el az a pont, amikor fejjel kell nekimenni a falnak, vagyis az ellenfél védelmének?
– Teljes erőbedobással a gólszerzésen leszünk, minél hamarabb meg akarjuk szerezni a vezetést. Ha esetleg öt perc elteltével betalálunk, résen kell lennünk, hosszú meccs vár ránk… A vezetésből erőt meríthetünk, egyúttal zavart kelthetünk az ellenfélnél, de az előny birtokában is rendkívüli koncentrációra van szükség.

Bajnokok Ligája
2024.08.12. 17:19

Pascal Jansen: Bízunk magunkban, és hisszük, hogy sikerülhet a továbbjutás!

„Tudjuk, min kell az első mérkőzéshez képest változtatnunk. Számtalanszor átbeszéltük, mit csináltunk rosszul.”

 

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
20.00: Ferencvárosi TC–FC Midtjylland (dán) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

A Midtjylland, a Malmö, a Genk és a Braga is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
15 órája

A számok nem hazudnak: Tóth Alex nemzetközi szinten is kiemelkedőt nyújt

Bajnokok Ligája
21 órája

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 23:16

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 23:05

Szektorbezárással és pénzbírsággal büntette az FTC-t az UEFA

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 20:26

Robbie Keane: Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 08:09

Egy lépésre a BL-től a meggyőző győzelmet arató Qarabag – azeri lapszemle

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 07:30

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 23:15
Ezek is érdekelhetik