Pascal Jansen: Bízunk magunkban, és hisszük, hogy sikerülhet a továbbjutás!

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2024.08.12. 17:19
Pascal Jansen elmondta, tudják, mit csináltak rosszul az első mérkőzésen (Fotó: Koncz Márto)
Tudja a továbbjutást érő receptet, előző állomáshelyén, az AZ Alkmaarnál már felállt két gólos hátrányból. Pascal Jansen bizakodóan fut neki a Midtjylland elleni BL-selejtezőnek, és babonák helyett a taktikában hisz.

Megfordítható a párharc – fogalmazott Pascal Jansen Dániából hazafelé a repülőgépen. Az 51 esztendős vezetőedző csalódott volt a 2–0-s vereség és a vártnál gyengébb játék miatt, ám a lefújást követően az öltözőbe érve rögtön figyelemfelkeltő kérdést szegezett labdarúgóinak: voltak-e már olyan helyzetben, amikor a félidőt követően két gólos hátrányból álltak fel?!

„Azért volt fontos az a kérdés Dániában, mert a játékosok gyerekkoruktól kezdve hosszú évek, évtizedek óta futballoznak, mindenki számtalanszor volt olyan helyzetben, amikor vesztésre állt, mégis sikerült felállnia a padlóról – felelte lapunk kérdésére a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Pascal Jansen. – Ezúttal is ezt kell tennünk! Egyáltalán nincs veszve a helyzet. A Midtjylland otthonában azért volt különösen fájó a két gólos verség, mert a gólokat saját hibáinkból kaptuk. A párharc felénél járunk, előttünk áll a második összecsapás, tudjuk mi a dolgunk, minimum két gólt kell szereznünk. Bízunk magunkban, és hisszük, hogy sikerülhet a továbbjutás!”

Kérdés, hogy ezeket a gólokat ki szerezheti?!

Dániában Alekszandar Pesics fájós, bekötözött bokával lépett pályára, lecserélését követeően kényszerből Kristoffer Zachariassen húzódott előre csúcséknek, kérdés, a szerb csatár bevethető lesz-e a Midtjylland ellen, vagy ezúttal is valami pótmegoldásra lesz-e szükség.

„Igen, rendben van a csatár” – szögezte le Pascal Jansen, úgyhogy nem lenne meglepő, ha a továbbra is hiányzó Varga Barnabás helyén elől Alekszandar Pesics kezdene.

A Ferencvárosnak két gólos hátrányban is türelmesnek kell maradnia, és a holland tréner arra is felhívta játékosai figyelmét, hogy a helyzetekkel jobban kell sáfárokodni.

„Tudjuk, min kell az első mérkőzéshez képest változtatnunk. Számtalanszor átbeszéltük, mit csináltunk rosszul. Egy biztos, ezúttal sem lesz hét-nyolc helyzetünk, előfordulhat, hogy csak kettő-három, azokat viszont könyörtelenül ki kell használnunk.”
A zöld-fehérek vezetőedzőjének feltették a kérdést: ha a Fradi-szurkolók közül valaki még nem vette volna meg a jegyét, hogyan győzné meg őket, hogy igenis a Groupama Arénában a helyük.

„Minden Fradi-szurkolóra szükségünk van. És ezt teljesen komolyan gondolom! Dániába a vártnál gyengébben játszottunk, szeretnénk helyrehozni a hibánkat. Remélem tele lesz a stadion, ha valakinek Fradi-szíve van, itt a helye az arénában.”

A tréner több mint harminc éve van a profi labdarúgásban, nem egyszer volt a mostanihoz hasonló szituációban. Példaként hozta fel a két idénnyel ezelőtti Anderlecht elleni Konferencialiga negyeddöntőt, amikor az AZ Alkmaarral ugyancsak két gólos hátrányból állt fel csapatával.

„Idegenben kétgólos vereséget szenvedtünk, a visszavágón viszont gyors gólt szereztünk, majd jött a második találat is. Végül hosszabbítást követően tizenegyesekkel harcoltuk ki az elődöntőbe jutást, de ha kedden este a Midtjylland ellen is büntetőkkel jutunk tovább, ám legyen. Elfogadnám.”

Pascal Jansen harmadik mérkőzésére készül a Groupama Arénában – a walesi TNS-t 5–0-ra, a Kecskemétet 1–0-ra győzték le –, megszokta-e már az Üllői úti kispadot, van-e valami babonája az oldalvonal mellett?

„Nem vagyok babonás, sosem voltam igazán az. Meg vannak a szokásaim, hogyan, milyen mozdulatokkal szoktam a meccsekre készülődni, de babonának egyiket sem mondanám. Remélem, a harmadik hazai mérkőzésünk után is örülhetünk.”

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
20.00: Ferencvárosi TC–Midtjylland (dán) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik