Jude Bellingham: A legjobb játékunk kell a trófea megszerzéséhez

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.06.01. 07:25
Carlo Ancelotti edzőként ötödször érhet fel a csúcsra (Fotó: Getty Images)
A tizenötödik BEK-/BL-trófeájára hajtó, rekordgyőztes Real Madrid a Wembley-ben még nem nyerte meg a sorozatot, szombaton a korábbi dortmundi Jude Bellingham vezetésével megteheti a Borussia ellen.

A legkevésbe sem ismeretlen a Real Madridnak a Bajnokok Ligája-döntő. A rekordgyőztes az elmúlt tizenegy kiírásból hatodszor jutott a fináléba, s az előző ötöt (amiként az azt megelőzőeket is a BL-ben) kivétel nélkül megnyerte. Kétszer-kétszer az Atlético Madriddal és a Liverpoollal, egyszer pedig a Juventusszal csapott össze, szombaton a Wembley-ben a Borussia Dortmund vár rá. Sokak szerint papíron most áll a legkönnyebb feladat előtt a spanyol klub, ám pontosan ezért lehet nehéz a tizenötödik BEK-/BL-trófea elhódítása. A német együttes nem véletlenül jutott be a döntőbe, s talán éppen a tavaly nyáron Dortmundból Madridba szerződő Jude Bellingham tudja a legjobban, mire képes a fekete-sárga gárda.

Gareth BALE, a Real Madrid korábbi támadója a The Guardiannek: Sok évet töltöttem a királyi klubban, természetesen követem a csapat meccseit, szeretem a Real Madridot. Ott leszek a Wembley-ben és Real-győzelmet várok. A madridiak jól kezelik a nyomást, tudják, mit kell tenni az ilyen nagy meccseken, különleges aurájuk van a Bajnokok Ligájában. Ez a legfontosabb trófea a klubnak, és amikor a futballisták nincsenek kedvező helyzetben, akkor is megtalálják a módját, hogy talpra állva megnyerjék a meccset. A csapatok félnek a Real Madrid ellen játszani, és ez fontos tényező.
vélemény

„Nagyon különleges mérkőzés vár rám, de félre kell tenni az érzelmeket – mondta a húszéves angol középpályás a Real Madrid médianapján. – Ezen a héten nem beszéltem korábbi társaimmal, ám nemrégiben váltottam néhány szót Jadon Sanchóval, és úgy köszöntünk el, hogy találkozunk a döntőben. A szakmai stáb maximálisan felkészített minket, ha nyerni akarunk, a legjobb teljesítményünket kell nyújtani. A Real Madrid neve egybeforrt a Bajnokok Ligájáéval, mindig is arról álmodtam, hogy ebben a csapatban játszom és sikereket érek el. A legszebb gól, amelyet BL-döntőben láttam, az Gareth Bale ollózása a Liverpool elleni kijevi összecsapáson, emlékszem, alig hittem a szememnek. Aztán ott volt az Atlético elleni milánói tizenegyespárbaj, amely nagyon feszült volt. Ebben az idényben a Napoli elleni idegenbeli mérkőzést élveztem a legjobban, szép gólt lőttem. Az az álmom, hogy megnyerjem a Bajnokok Ligáját a Real Madriddal.”

Jude Bellinghamnek fontos szerepe van abban, hogy a madridiak bejutottak a döntőbe, és sokat tehet azért is, hogy tizenötödik alkalommal is a csúcsra érjen az együttes. A 29-szeres angol válogatott középpályás első spanyolországi idénye kiválóan alakul, 41 tétmeccsen 23 gólt és 12 gólpasszt jegyez, Vinícius Júnior és Toni Kroos mellett nem véletlenül van neki a legtöbb esélye az Aranylabda megszerzésére.

Néhány nappal ezelőtt a Real Madrid kezdőcsapatával kapcsolatban az volt a legnagyobb kérdés, a súlyos sérülése után újra nagyszerű formában lévő belga Thibaut Courtois vagy a belga kapust az egész idényben remekül pótló Andrij Lunin véd-e a Wembley-ben, ám a sors választ adott. Az ukrán kapus influenzás lett, így nem utazott el a társakkal Angliába, a terv szerint szombaton repül a csapat után, ám kérdés, milyen állapotban lesz.

„Egy-egy sérülés után vissza kell kapaszkodni, és bebizonyítani, hogy ugyanazon a szinten vagyunk, esetleg még feljebb – idézte Thibaut Courtois-t a Marca. – Boldog vagyok, mert jó formában tértem vissza, ismét a régi önmagamat idézem. A Borussia Dortmund ragyogó csapat, ezt megmutatta már korábban, nem véletlenül jutott döntőbe. Nagyon várom a mérkőzést, tovább akarjuk írni a Real Madrid történelmét.”

Lunin mellett továbbra sem százszázalékos David Alaba, illetve Aurélien Tchouaméni sem épült fel, így vélhetően Nacho Fernández lesz Antonio Rüdiger párja a védelem közepén, míg a középpályán Eduardo Camavinga, Federico Valverde, Toni Kroos és Jude Bellingham támogatja a két csatárt, Vinícius Júniort és Rodrygót.

A Wembley-ben nyolcadik alkalommal játszanak Bajnokok Ligája-döntőt, a rekordgyőztes Real Madrid pedig először érhet a csúcsra a legendás stadionban.

Tovább szeretné növelni előnyét az élen Carlo Ancelotti. Vezetőedzőként négy Bajnokok Ligáját nyert, kettőt a Milannal, kettőt jelenlegi csapatával, a Real Madriddal, s ezzel a vonatkozó rangsor élén áll. Mögötte három szakember is három BEK-/BL-győzelmet számlál, Zinédine Zidane mindhármat a Real Madriddal, Josep Guardiola kettőt a Barcelonával, egyet a Manchester Cityvel nyert, míg Bob Paisley háromszor a Liverpoollal ért a csúcsra. Carlo Ancelotti ráadásul játékosként a Milannal kétszer is elhódította a legrangosabb európai kupasorozat trófeáját, így mindent összevetve a hetedik sikerére készül a szombati londoni döntőben.

Carlo Ancelotti edzőként ötödször érhet fel a csúcsra

 

BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
21.00: Borussia Dortmund (német)–Real Madrid (spanyol), London (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik