Huszonnégy év után juthatna a Lazio BL-negyeddöntőbe

B. Z.B. Z.
Vágólapra másolva!
2024.03.05. 09:27
A Bayern München hazai pályán hátrányból vívhatja ki a BL-továbbjutást a Lazio ellen (Fotó: Reuters)
Kilencven percre vannak a kisebb csodától a római „sasok”, de ezúttal aligha ússzák meg kaput eltaláló Bayern-lövés nélkül.

Túlzás lenne azt állítani, hogy a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágójával foglalkozna az olasz és a Lazio-közeli sportsajtó, ugyanis még mindig nem ültek el a pénteki, Milan elleni bajnoki mérkőzés hullámai, amelyen három Lazio-játékost is kiállított a játékvezető, s még mindig ez a legforróbb téma arrafelé. Pedig most már talán a római „kékek” is jobban tennék, ha előretekintetének, hiszen óriási lehetőség kapujában állnak a nemzetközi porondon: „csupán” meg kell őrizniük a hazai pályán kiharcolt 1–0-s előnyüket, és kiverhetnek egy igazi nagyágyút, a Bayern Münchent. Ezzel pedig bejutnának a BL negyeddöntőjébe, amelyben legutóbb 2000-ben, tehát huszonnégy esztendeje szerepeltek. Továbbá revansot is vehetnének a bajorokon, akik elbúcsúztatták őket a legutóbbi nyolcaddöntős szereplésükkor, 2021-ben, ráadásul 6–2-es összesítéssel.

Most aligha várhatjuk, hogy a müncheni visszavágón a Bayern hat gólt bevág az olasz együttesnek, miután Rómában a kaput sem találta el. Sok szempontból fordulópont volt az a meccs a Bayern idényében, hiszen a Bayer Leverkusen ellen 3–0-ra elveszített Bundesliga-rangadó után kapott ki Rómában, s utána jelentette be a klub vezetősége, hogy az idény végén távozik Thomas Tuchel vezetőedző. A legfrissebb német sajtóhírek szerint viszont ha kiesik a csapat a Lazio ellen, nem várja meg az idény végét, azonnal meneszti Tuchelt.

A visszavágón természetesen nem játszik az első meccs bűnbakja, a kiállított és tizenegyest „előidéző” Dayot Upamecano − akit minden bizonnyal Matthijs de Ligt helyettesít −, rajta kívül nem szerepelhet a sérült Kingsley Coman, Nuszir Mazraui, Leroy Sané és Serge Gnabry.

„Egy olasz klub ellen kell felállnunk és fordítanunk, amelynek Maurizio Sarri az edzője, tehát nagyon nehéz feladatunk lesz – fogalmazott Thomas Tuchel a meccset felvezető sajtótájékoztatón. – Jól ismerjük Sarrit, és tudjuk, milyen nehéz két gólt szerezni a csapatai ellen. Nem lesz könnyű helyzetbe kerülni sem. Annak most nincs jelentősége, hogy a Bundesligában hogyan teljesítettünk az elmúlt hetekben. Akár tetszik, akár nem, a klub meghozta a döntést a jövőmmel kapcsolatban, ezt el kell fogadnunk, és megpróbálunk a következő feladatra koncentrálni, ami a továbbjutás kiharcolása a Lazio ellen.”

BAJNOKOK LIGÁJA 
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
21.00: Bayern München (német)–Lazio (olasz) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 0–1 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik