BL: Már két hónapja fennállt a nagyobb sérülés esélye – De Bruyne

Vágólapra másolva!
2023.06.11. 18:22
null
Kevin De Bruyne sérülés miatt akár három hónapra is kidőlhetett (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Manchester City 1–0-ra legyőzte az Internazionalét a labdarúgó Bajnokok Ligája szombat esti döntőjében. A manchesteri csapat egyik sztárja, Kevin De Bruyne az első félidőben megsérült és le kellett cserélni. A belga középpályás kapcsán kiderült, hogy már két hónapja combhajlítóizom-szakadással játszott, s várhatóan három hónap kihagyás vár rá, így a következő idény rajtjáról is lemarad.

Kevin De Bruyne helyére Phil Foden állt be a BL-döntő 36. percében, miután a belga megsérült. A 31 éves középpályás combhajlító izma sérült meg, és felépülése akár három hónapig is eltarthat, így várhatóan kihagyja a Manchester City felkészülési időszakát, sőt a következő idény elejét is.

Annál is inkább, mert a belga játékos a mérkőzést követően elmondta, hogy már korábban is sérülten játszott.„Két hónapja küzdök ezzel, a Bayern München elleni idegenbeli meccs óta. Elég sok mérkőzést kihagytam, de korábban ezek kisebb szakadások voltak” – mondta De Bruyne. A belga hozzátette, az Arsenal, a Bayern vagy a Real Madrid elleni rangadókon nem volt kérdés számára, hogy végig akarja játszani a találkozókat.

„A nagy intenzitás miatt fennállt annak a lehetősége, hogy megsérülök és kockáztatom a testem egészségét. De ez így van rendjén. Már két hónapja mondták, hogy fennáll a nagyobb sérülés esélye” – idézi a goal.com a belga klasszist.

„Mindent megteszek a csapatomért, és ezt a klubnál dolgozók is tudják. Kár, hogy úgy alakult számomra, ahogyan alakult, de a Bajnokok Ligáját megnyerve távozunk, szóval semmi baj nincsen” – mondta De Bruyne. A Manchester City középpályása végül a feleségéről is ejtett pár szót. „A feleségem már augusztusban megmondta, hogy ebben az idényben megnyerjük a BL-t. A döntő előtt is azt mondta, minden rendben lesz, meg fogod nyerni. A végén kicsit kár, hogy meg kell mondanom neki, igaza volt.”

A játékost a héten megvizsgálják, de az biztos, hogy nem áll a belga válogatott rendelkezésére, így De Bruynének még várnia kell a századik válogatottságára.

BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
Manchester City (angol)–Internazionale (olasz) 1–0 (0–0)
Isztambul, Atatürk Olimpiai Stadion, 71 412 néző. V: Szymon Marciniak (lengyel)
MANCHESTER CITY: Ederson – Akanji, R. Dias, Aké – Stones (Walker, 82.), Rodri – Bernardo Silva, De Bruyne (Foden, 36.), Gündogan, Grealish – Haaland. Menedzser: Pep Guardiola.
INTER: An. Onana – Darmian (D'Ambrosio, 85.), Acerbi, Bastoni (Gosens, 76.) – Dumfries (Bellanova, 76.), Barella, Brozovic, Calhanoglu (Mhitarjan, 84.), Dimarco – Lautaro Martínez, Dzeko ( R. Lukaku, 56.). Vezetőedző: Simone Inzaghi
Gólszerző: Rodri (68.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A FINÁLÉ ÉLŐ FELVEZETŐJE ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik