BL: „Legyetek óvatosak, már csak tizenhárom…” – Guardiola a Real Madridnak üzent

Vágólapra másolva!
2023.06.11. 10:08
null
Guardiola és a BL-trófea, amelyet 2011 után csókolhat meg újra (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Manchester City 1–0-ra legyőzte az Intert a Bajnokok Ligája isztambuli döntőjében, szombaton. A City történetének első BL-sikere után a vezetőedző, Pep Guardiola felszabadultan nyilatkozott.


„Vigyázz, Real Madrid, már csak 13 végső győzelemre vagyunk tőled” – viccelődött az isztambuli diadal után Guardiola, utalva a 14 BL-címmel rekordernek számító spanyol klubra.

„Nem szeretnénk ez után a siker után eltűnni, a következő idényben még keményebben kell dolgoznunk, hogy újra eljussunk idáig. Aki ismer, tudja, hogy nem az a klub leszünk, amely egy-két idény után lekerül az európai futballtérképről, de az, hogy összejött a győzelem, hatalmas megkönnyebbülés mindenkinek. Mostantól senki nem fogja azt kérdezgetni, mikor nyerjük meg a BL-t” – fogalmazott a tréner.

Guardiolát a triplázásról is kérdezték, felemlegetve a Manchester Uniteddel szintén triplázó Sir Alex Fergusont.

„Hatalmas megtiszteltetés, hogy vele emlegetnek egy lapon. El kell, hogy áruljam, kaptam tőle egy üzenetet a döntő reggelén, ami rendkívül jól esett.”

„Ma történelmet írtunk. Tudtuk, hogy mindenki a triplázásról beszél, ezért volt rajtunk nyomás, de ezt a csapatot úgy építették fel, hogy ezt a lehető legjobban tudja kezelni” – mondta Ilkay Gündogan, a manchesteriek középpályása.

 

BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
Manchester City (angol)–Internazionale (olasz) 1–0 (0–0)
Isztambul, Atatürk Olimpiai Stadion, 71 412 néző. V: Szymon Marciniak (lengyel)
MANCHESTER CITY: Ederson – Akanji, R. Dias, Aké – Stones (Walker, 82.), Rodri – Bernardo Silva, De Bruyne (Foden, 36.), Gündogan, Grealish – Haaland. Menedzser: Pep Guardiola.
INTER: An. Onana – Darmian (D’Ambrosio, 85.), Acerbi, Bastoni (Gosens, 76.) – Dumfries (Bellanova, 76.), Barella, Brozovic, Calhanoglu (Mhitarjan, 84.), Dimarco – Lautaro Martínez, Dzeko ( R. Lukaku, 56.). Vezetőedző: Simone Inzaghi
Gólszerző: Rodri (68.)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
8 órája

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
16 órája

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

Bonny korai gólja döntött, az Inter mindhárom pontot elvitte a Stadio Olimpicóból

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 22:55

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38

Yamal a legjobban kereső futballisták között, De Bruyne és Neymar lemaradt a listáról

Minden más foci
2025.10.17. 08:06

Labdarúgás: Argentína és Marokkó játssza az U20-as vb-döntőt

Utánpótlássport
2025.10.16. 15:07
Ezek is érdekelhetik