BL: a rendőrség elfogta a Fradi–Slovanon rakétázó szurkolót

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2022.08.15. 12:44
null
A Slovan szurkolói (Fotó: Török Attila)
Ferencvárosi nyomozóknak sikerült azonosítani a Ferencváros–Slovan Bratislava Bajnokok Ligája-selejtezőn rakétázó nézőt. A kihallgatás során az érintett elismerte bűnösségét – áll a police.hu közleményében.

 

Veszélyes rakétázással kezdődött a Ferencváros–Slovan Bratislava BL-selejtező a Groupama Arénában. A vendégek egyik szurkolója pirotechnikai eszközt lőtt ki, ami a stadion egyik Sky Boxában landolt, ahol FTC-szurkolók is tartózkodtak. Csak a szerencsén múlt, hogy senki sem sérült meg.

„A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. Kerületi Rendőrkapitánysága ismeretlen tettes ellen indított eljárást. A nyomozók azonosították a feltételezett elkövetőt, egy 19 éves szlovák állampolgárt, akit augusztus 11-én Győr-Moson-Sopron megyei tartózkodási helyén fogtak el” – áll a rendőrség közleményében.

A fiatalt nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. Az elkövető szabadlábon védekezhet, ugyanakkor tettét beismerte és hozzátette, nem tudta, hogy rakétát tart a kezében. A IX. Kerületi Rendőrkapitányság kezdeményezte bíróság elé állítását.

Legfrissebb hírek

„Nekem a Fradi volt a Barcelona” – de most már Csíkszeredában alkotna maradandót

Légiósok
6 órája

„A Porto ellen már megmutattuk” – nem tartanak a Fraditól a botladozó salzburgiak

Európa-liga
10 órája

Európa-liga-újonc játékvezető fújja a sípot a Ferencváros salzburgi mérkőzésén

Európa-liga
11 órája

Klujber Katrin: Nehéz egy világverseny úgy, hogy alig tudsz edzeni

Kézilabda
12 órája

Gróf Dávid tette elhomályosította a derbit

Labdarúgó NB I
13 órája

Lökéshullámok – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
22 órája

Gróf Dávid videóban is elnézést kért a vasárnapi derbin ellökött labdaszedőtől

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:24

Keane: Szerencse, hogy a meccs végén jött a kiállítás; Gróf elnézést kért

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 21:53
Ezek is érdekelhetik