BL: a Slovan nem szeretne FTC-szurkolókat látni a hazai szektorokban

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.07.14. 10:44
null
A Ferencváros szurkolói a Tobol ellen is kitettek magukért (Fotó: Török Attila)
Címkék
A Slovan Bratislava a klub hivatalos honlapján írt a Ferencváros elleni, Bajnokok Ligája-selejtezős, jövő héten kezdődő párharcról. 


A szlovák klub honlapján közölte: a BL-selejtező második fordulójában a pozsonyi visszavágónak már pontos időpontja is van: július 27-én, szerdán 20.30 órakor kezdik a meccset.

Azóta az is kiderült, hogy az odavágót július 20-án, szerdán 20.00-kor rendezik, Budapesten.

Előbbi találkozóval kapcsolatban óriási érdeklődésről számoltak be a pozsonyiak, majd hozzátették, hogy kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságra, mert nem szeretnék, ha megismétlődne az 1992-es eset. Emlékeztettek: a két együttes akkori összecsapásán sok vendégszurkoló volt a hazai nézők számára fenntartott részen, ami konfrontációt eredményezett.

Pozsonyi sajtóhírek szerint egyébként a Slovan vezetősége éppen ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy a visszavágón egyetlen FTC-szurkoló se legyen a hazai szektorban írta többek közt az ujszo.com.

Ezt megelőzendő drukkereiknek szombatig bezárólag zárt körben kezdik meg a jegyek eladását
– azokat értesítik először, akik a közelmúltban vásároltak bérletet vagy jegyet, és elektronikus úton elérhetik őket –, hogy csapatuknak minél nagyobb támogatást biztosítsanak a mérkőzésen és ezzel is növeljék a biztonságot.

A pozsonyi találkozóra a jegyek négy kategóriában 12-30 euróba (4920-12 300 forintba) kerülnek, míg a bérleteseknek 10-24 euróba. A VIP-jegyekért két kategóriában 130 és 200, illetve 104 és 160 eurót kell fizetni.

A selejtező első körében a Ferencváros a kazah Tobolt, míg a magyar válogatott Holman Dávidot is foglalkoztató szlovák Slovan Bratislava a grúz Dinamo Batumit búcsúztatta.

A főtáblára kerüléshez négy párharcot kell megnyerni, a magyar és a szlovák csapat ebből egy párharcot már sikerrel vett.

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ

FERENCVÁROS–TOBOL (kazah) 5–1 (3–1)
Budapest,
Groupama Aréna, 17 347 néző. Vezette: Jakubik (lengyel)
FTC: Dibusz – Wingo, S. Mmaee, Kovacevic (Knoester, 82.), Civic – Laidouni, Zachariassen (Mercier, 83.), Esiti (Loncar, 75.) – Nguen (Auzqui, 68.), F. Boli (Bassey, 68.), A. Traoré. Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov
TOBOL: Mokin – Kairov, Malij, Tomasevics, Amanovics – Tagibergen, Jovancsics, Zsarinbetov (Muzsikov, 68.) – Tosics (Zsakszilikov, 78.), Sergeyev (Déblé, 75.), Brígido (Vukadinovics, 75.). Vezetőedző: Milan Milanovics
Gólszerző: A. Traoré (4., 17.), Laidouni (21.), Bassey (74., 90+1.), ill. Sergeyev (23.)
Kiállítva: Muzsikov (82.)
Továbbjutott: a Ferencváros, 5–1-es összesítéssel

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

GÓLVIDEÓK ITT!

Legfrissebb hírek

Kézilabda: brutális sérülés az osztrák bajnokságban

Kézilabda
24 perce

Bebtó Zoltán megtörte a jeget – Tour de Hongrie-sorozat, 2. rész

Képes Sport
34 perce

Lenzsér részleges izomszakadást szenvedett, még nem tudja, mikor térhet vissza

Labdarúgó NB I
40 perce

Tenisz: Fucsovics nem került fel a római főtáblára

Tenisz
44 perce

Röplabda: az idény végén edzőt vált a Nyíregyháza

Röplabda
55 perce

Claudiu Bumba: Élvezzük a futballt, ez a sikerünk titka

Labdarúgó NB I
1 órája

Kiakadtak a Valladolid-szurkolók a részeg Ronaldo viselkedése miatt – videó

Spanyol labdarúgás
1 órája

Budapesten tér vissza a ringbe az ökölvívó Tommy Fury

Ökölvívás
1 órája
Ezek is érdekelhetik