BL: 31 éve nem nyert magyar kupacsapat a Slovan ellen

Vágólapra másolva!
2022.07.20. 10:18
null
A kedden már a Groupama Arénában edző Slovannak pozitív a mérlege a magyar csapatok ellen a nemzetközi porondon (Fotó: SK Slovan Bratislava)
Az esti Ferencváros–Slovan BL-selejtező kapcsán megnéztük a magyar csapatok örökmérlegét a pozsonyiakkal szemben.

A magyar csapatok az európai kupaporondon a szlovákiai klubok közül a leggyakrabban éppen a Slovannal mérkőznek meg: a Ferencváros elleni mostani két meccs lesz a 18., illetve a 19. összecsapása a pozsonyi gárdának a nemzetközi porondon magyar csapat ellen. Minden sorozatot, tehát az Intertotó-kupát is ideszámolva.

Viszont azóta, hogy Csehszlovákia 1993-ban felbomlott, csak egyszer került szembe magyar csapattal a Slovan európai kupameccsen: a Videoton az Európa-ligában 2012. július 19-én, szinte napra pontosan tíz évvel ezelőtt 1–1-et játszott Pozsonyban, majd a hazai 0–0-val, idegenben szerzett góljának köszönhetően továbbjutott (akkor még számított az idegenben szerzett több gól, most már nem), és abban az évben el is jutott az El csoportköréig.

Ezt megelőzően a Slovan az FTC-t 1992-ben a BEK-től 4–1-es összesítéssel búcsúztatta, azelőtt pedig a Vácot az Intertotó-kupában 5–1-re és 3–2-re is megverte.

SLOVAN–FERENCVÁROS 4–1, 1992

A magyar együttesek közül legutóbb a Tatabánya tudta megverni a Slovant: 1991-ben, az Intertotó-kupában hazai pályán 2–1-re legyőzte, de 5–4-es összesítéssel a Bányász is kiesett. Ugyanebben a sorozatban, 1990-ben az MTK-t kétszer is 2–0-ra verte meg a Slovan.

A Közép-európai Kupában (KK) viszont 1988-ban a Vác Izzó 6–0-ra kiütötte a Slovant. Az 1960-as években pedig még az Újpest és a Honvéd tudta egyszer-egyszer megverni a Slovant a KK-ban, az Újpesti Dózsa 1966-ban 5:1-re, a Bp. Honvéd 1962-ben 2:1-re győzött. Viszont a Slovan is nyert a Honvéd (2:1) és a Vasas ellen (2:1).

A Slovan a magyar csapatok elleni, eddigi 17 meccséből nyolcat nyert meg, öt döntetlen és négy vereség mellett. A Ferencvárossal az 1992-ben játszott két meccsen kívül nem találkozott.

BAJNOKOK LIGÁJA 2022–2023
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ

ELSŐ MÉRKŐZÉS
, július 20., szerda
20.00: Ferencváros
–Slovan Bratislava (szlovák) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
VISSZAVÁGÓ, július 27., szerda
20.30: Slovan Bratislava (szlovák)–Ferencváros(Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Távozik a Ferencváros Európa-liga-ellenfelének edzője – hivatalos

Európa-liga
4 órája

Már nem veretlen az ETO, a Ferencváros nyerte meg a rangadót

Labdarúgó NB I
21 órája

Már most aranyrangadó lehet a győriek és a ferencvárosiak meccse

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:04

Kicsikarta a győzelmet a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.27. 17:30

Öröm után kritika – Bobory Balázs jegyzete

Európa-liga
2025.09.26. 23:19

Kétgólos vereséget szenvedett a Fradi a Bolzanótól

Jégkorong
2025.09.26. 22:59

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58

Robbie Keane kiakadt a magyarszabály miatt a Plzen elleni döntetlen után

Európa-liga
2025.09.26. 09:35
Ezek is érdekelhetik