BL: Leonardót megbüntette az UEFA a PSG kiesése utáni balhé miatt

Vágólapra másolva!
2022.06.17. 21:58
null
Leonardo (balra) nem úszta meg, al-Kelaifi igen (Fotó: AFP)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága csak Leonardót büntette meg a Paris Saint-Germain nyolcaddöntős Bajnokok Ligája-kiesése után történt balhé miatt – írta az MTI.

A spanyol és francia sajtó szerint a sportigazgató mellett a klub tulajdonosa, Nasszer al-Kelaifi is nehezen viselte a BL-búcsút, erőszakosan léptek fel az öltözőfolyosón, és be akartak jutni a holland játékvezető, Danny Makkelie öltözőjébe. Az UEFA a játékvezetői jelentés megállapításai alapján fegyelmi vizsgálatot indított a két vezető viselkedése miatt.

A pénteki határozat értelmében sportszerűtlen viselkedés miatt egy találkozóra szóló eltiltást kapott Leonardo, de ez annyiban már nem is érinti a PSG-t, hogy a brazil szakembert a múlt hónapban elküldték a klubtól. Al-Kelaifit viszont nem marasztalta el a testület.

A West Ham United vezetőedzője, David Moyes egy, míg a csapatkapitány Declan Rice két találkozóra szóló eltiltást kapott. Előbbi sportszerűtlen viselkedésért, utóbbi a játékvezető inzultálásáért kapta a büntetését. Mindkét vétkessel szemben az Európa-liga elődöntőjében az Eintracht Frankfurttól elszenvedett vereség alkalmával történtek miatt indítottak eljárást.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:24

Luis Enrique: Négy vagy öt csapat van a mi szintünkön a BL-ben, nem lesz könnyű a címvédés

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:52

Egy szoros mérkőzésre indult, de kettő hétig maradt a PSG Leverkusenben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 23:03

Loic Badé Párizs szülöttjeként győzné le a PSG-t a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 14:32

Nagyot zuhant a Liverpool, élre állt a címvédő BL-erősorrendünkben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 11:28

Mikel Arteta: Csodálom Diego Simeone kitartását

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 08:01

A Ferencváros a 66. helyen áll a klubcsapatok világranglistáján

Minden más foci
2025.10.13. 12:18

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 09:01
Ezek is érdekelhetik