BL: kialakult a negyeddöntő mezőnye – így folytatódik az elitsorozat

Vágólapra másolva!
2022.03.16. 23:05
null
Három spanyol, három angol, egy német és egy portugál csapat jutott a nyolc közé (Fotó: AFP)
Szerda este kialakult a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének mezőnye – három spanyol, három angol, egy német és egy portugál csapat jutott tovább. A párosítás a pénteken 12 órakor esedékes sorsolásnál dől el.

Az angolok és a spanyolok is három csapatot adnak elitsorozat negyeddöntőjének: a Manchester City a Sporting CP, a Liverpool az Inter, a Chelsea a Lille ellen vívta ki a továbbjutást. A Real Madridnak a Paris Saint-Germain, az Atlético Madridnak a Manchester United, a Villarrealnak a Juventus ellen jött ez össze.

A legnagyobb különbséggel a Bayern München ment tovább – összesítésben 8–2-vel ütötte ki a Salzburgot.

A Benfica az Ajaxot búcsúztatva szintén biztosította helyét a legjobb 8 között.

A negyeddöntő párosításának sorsolására pénteken 12.00-kor kerül sor.

A negyeddöntőben nincs korlátozás vagy kiemelés, bármelyik két csapat találkozhat egymással. Az első mérkőzéseket április 5-én és 6-án rendezik meg, a visszavágókra egy héttel később kerül sor.

NYOLCADDÖNTŐ
ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
Február 15., kedd
Sporting CP (portugál)–Manchester City (angol) 0–5

PSG (francia)–Real Madrid (spanyol) 1–0
Február 16., szerda
Internazionale (olasz)–Liverpool (angol) 0–2
RB Salzburg (osztrák)–Bayern München (német) 1–1
Február 22., kedd
Villarreal (spanyol)–Juventus (olasz) 1–1
Chelsea (angol)–Lille (francia) 2–0
Február 23., szerda
Benfica (portugál)–Ajax (holland) 2–2
Atlético Madrid (spanyol)–Manchester United (angol) 1–1

VISSZAVÁGÓK
Március 8., kedd
Bayern München (német)–RB Salzburg (osztrák) 7–1
Továbbjutott: a Bayern München, 8–2-es összesítéssel

Liverpool (angol)–Internazionale (olasz) 0–1
Továbbjutott: a Liverpool, 2–1-es összesítéssel

Március 9., szerda
Manchester City (angol)–Sporting CP (portugál) 0–0
Továbbjutott: a Man. City, 5–0-s összesítéssel

Real Madrid (spanyol)–PSG (francia) 3–1
Továbbjutott: a Real Madrid, 3–2-es összesítéssel

Március 15., kedd
Ajax (holland)–Benfica (portugál) 0–1
Továbbjutott: a Benfica, 3–2-es összesítéssel

Manchester United (angol)–Atlético Madrid (spanyol) 0–1
Továbbjutott: az Atlético Madrid, 2–1-es összesítéssel

Március 16., szerda
Juventus (olasz)–Villarreal (spanyol) 0–3
Továbbjutott: a Villarreal, 4–1-es összesítéssel

Lille (francia)–Chelsea (angol) 1–2
Továbbjutott: a Chelsea, 4–2-es összesítéssel

Legfrissebb hírek

Félidőnként egy gól a stuttgarti kapuban, a Bayerné a német Szuperkupa

Német labdarúgás
2025.08.16. 22:33

A Rayo Vallecano nyerte az első meccset a spanyol bajnokságban

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 21:06

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Dupla Tízes: bent lesz Szoboszlai Dominik a Liverpool gálakezdőjében?

Légiósok
2025.08.14. 13:35

A Villarreal bérletesei ingyen utazhatnak Miamiba, a Barcelona elleni bajnokira

Spanyol labdarúgás
2025.08.12. 22:15

Felkészülés: a Bayern Svájcban, a Real Madrid Ausztriában nyert

Minden más foci
2025.08.12. 20:46

A Qarabag lesz a főtábláért az FTC ellenfele

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 19:50

A Real Madrid kiakadt azért, mert a Barcelona Amerikában játszana a Villarreallal

Spanyol labdarúgás
2025.08.12. 17:48
Ezek is érdekelhetik