Valahol Európában – Bodnár Zalán jegyzete

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2021.08.25. 23:15

Az elmúlt évtizedekben ha egy magyar klubcsapat nívósabb ellenféllel futott össze az európai kupákban, és megkapta tőle a menetrend szerinti méretes pofont, a sopánkodás közepette rendre elhangzott egy szakértői szájból, hogy több ilyen meccsre, több ilyen erejű vetélytárs elleni tétmérkőzésre volna szüksége együtteseinknek, hogy szokják azt a tempót, azt az agresszivitást, azt az erőnlétet. Hogy a Tatabánya és a Balmazújváros (a csapatok neve csereszabatos) elleni találkozókkal nem lehet felkészülni a Liverpool vagy a Barcelona ellen. És ez így is van.

Ezért örömteli, hogy egyre több ilyen meccset játszhatnak a magyar csapatok. Elsősorban persze a Ferencváros, amely sorozatban harmadszor lehet ott valamelyik európai kupasorozat főtábláján, de a Fehérvár is többször eljutott az Európa-liga csoportköréig az elmúlt esztendőkben.

Maradva a Ferencvárosnál: a Bajnokok Ligája ugyan idén nem jött össze, de várhatóan az El-ben is rendkívül erős együttesekkel mérkőzhet meg, köztük valószínűleg egy topligással is az első kalapból, játszhat hat tétre menő találkozót a kontinens jegyzett klubjai ellen. Ez három év alatt tizennyolc mérkőzés, csak a főtáblát tekintve. Ne higgyük, hogy a tizediknél, a tizenötödiknél vagy a huszadiknál nem számít, hogy volt előtte kilenc, tizennégy, illetve tizenkilenc olyan meccs, amelyen tapasztalatot lehetett gyűjteni az ilyen ellenfelek ellen, hozzá lehetett szokni a tempójukhoz, a játékmódjukhoz. Talán épp az előző év hasznosított tapasztalatai alapján tudta tavaly nyáron búcsúztatni a Fradi a Celticet és a Dinamo Zagrebet, a csoportkörben megszorongatni a Juventust, és pontot szerezni a Dinamo Kijev ellen. Az idei BL-selejtezőben is találkozott két nála magasabban jegyzett csapattal, korábban az ilyen esetekben szinte biztosan kiesett volna, most az egyiket (Slavia Praha) kiejtette, a másik (Young Boys) ellen pedig az utolsó percekig volt esélye, igaz, végül kettős vereséget szenvedve alulmaradt, jórészt egyéni hibák miatt.

Kár volna azonban keseregni a BL-búcsú miatt, hiszen jönnek az új kalandok az El-ben, lehet újabb meccseket játszani valahol Európában minimum egyenrangú ellenfelekkel, egyre otthonosabban lehet mozogni a közegben.

Ez a fejlődési lehetősége egyébként a válogatottnak is: az Eb-n játszhatott Portugália, Franciaország és Németország ellen, néhány nap múlva jönnek az angolok, majd a Nemzetek Ligája A-ligája, amelyben szintén világklasszis együttesek lesznek az ellenfelek. Már vannak bravúros döntetlenek, nem kétséges, hogy a sokadik ilyen tétmeccs után előbb-utóbb jönnek a győzelmek is.

Lehet újabb meccseket játszani valahol Európában minimum egyenrangú ellenfelekkel, egyre otthonosabban lehet mozogni a közegben.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Tízéves az M4 Sport – Szöllősi György jegyzete

Egyéb egyéni
5 órája

Geometria – Somogyi Zsolt jegyzete

Európa-konferencialiga
2025.07.16. 22:42

A hatszoros a hétszeresnél – Bodnár Zalán jegyzete

Olasz labdarúgás
2025.07.15. 23:12

Ha a fej nem marad hideg… – Bobory Balázs jegyzete

Klub-vb
2025.07.14. 22:29

A nagy kettős – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
2025.07.13. 23:25

Wenger és henger – Deák Zsigmond jegyzete

Klub-vb
2025.07.13. 08:41

Bravúrral van remény – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2025.07.11. 23:30

Nyomás nélkül – Patai Gergely jegyzete

Vízilabda
2025.07.11. 06:33
Ezek is érdekelhetik