Európai Szuperkupa: Belfastban marad a mérkőzés

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.06.03. 17:05
null
Belfastban küzd meg a BL-győztes Chelsea a Villarreallal (Fotó: AFP)
Az előzetes terveknek megfelelően Belfastban rendezik meg augusztusban a labdarúgó európai Szuperkupa-mérkőzést, amelyen a Bajnokok Ligája-győztes Chelsea az Európa-liga aranyérmesével, a Villarreallal csap össze – írja a Magyar Távirati Iroda.

 

Az északír futballszövetség csütörtökön az európai szövetségre (UEFA) hivatkozva bejelentette, hogy az augusztus 11-re kiírt találkozó helyszíne nem változik. Az északírek ezzel azokra a híresztelésekre reagáltak, amelyek szerint Isztambul kaphatja meg a meccs rendezésének jogát egyfajta kompenzációként azért, mert a koronavírus-járvány miatt elrendelt utazási korlátozások következtében a BL fináléját nem a török városban, hanem Portóban rendezték.

A Villarreal emlékezetes tizenegyespárbajban legyőzte a Manchester Unitedet az EL-döntőben.

A Thomas Tuchel vezetőedző és Lőw Zsolt másodedző által irányított Chelsea a BL fináléjában 1–0-ra megverte a Manchester Cityt, így 2012 után második alkalommal nyert a legrangosabb európai kupasorozatban.

 


 

Legfrissebb hírek

Carlo Ancelotti: Ez volt az utolsó alkalom, hogy így léptünk pályára...

Spanyol labdarúgás
2025.03.16. 10:07

„Nem értem, miért szombaton kell játszanunk” – Carlo Ancelotti kiakadt a menetrend miatt

Spanyol labdarúgás
2025.03.14. 13:54

La Liga: április elején pótolhatják a hétfő este elmaradt bajnokit – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.03.04. 11:19

Malajziában talált magának csapatot a Milan és a Valencia korábbi játékosa

Minden más foci
2025.02.27. 16:48

Nem tudta kihasználni a Real botlását az Atlético Madrid; a hajrában egyenlített a Valencia a Cerámicában

Spanyol labdarúgás
2025.02.15. 23:00

Tizenhat éves kazah játékost igazolt a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.02.10. 19:15

Odahaza játszott döntetlent az Atlético a Villarreallal – a Real Madrid marad a tabella élén

Spanyol labdarúgás
2025.01.25. 18:18

Nyolc perc alatt négyet vágva intézte el a Mallorcát a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2025.01.20. 22:55
Ezek is érdekelhetik