BL: rutinos olasz bíró vezeti a PSG–Bayern München döntőt

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.08.20. 16:41
null
Daniele Orsato vezeti a 2020-as Bajnokok Ligája-döntőt (Fotó: AFP)
Daniele Orsato vezeti a vasárnapi Paris Saint-Germain–Bayern München Bajnokok Ligája-döntőt – olvasható az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) közleményében.

 

A 44 éves olasz bíró – aki 2010 óta tagja a FIFA-keretnek – ebben a szezonban eddig nyolc európai kupamérkőzést vezetett, ebből ötöt a Bajnokok Ligája főtábláján. Ő bíráskodott a Real Madrid és a Manchester City nyolcaddöntős párharcának első mérkőzésén, valamint augusztusban a Wolverhampton–Sevilla Európa-liga-negyeddöntőben.

Orsato európai kupadöntőben először fújja majd a sípot, a tavalyi El-fináléban (Chelsea–Arsenal 4–1) tartalék játékvezetőként működött közre. Munkáját a lisszaboni BL-fináléban partjelzőként Lorenzo Manganelli és Alessandro Giallatini, negyedik játékvezetőként a román Ovidiu Hategan segíti, míg a videós szobában Massimiliano Irrati, Marco Guida, valamint két spanyol játékvezető, Roberto Díaz Pérez del Palomar és Alejandro Hernández Hernández követik majd nyomon az eseményeket.

A PSG–Bayern München Bajnokok Ligája-döntőre vasárnap 21 órától kerül sor az Estádio da Luzban.


BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
Augusztus 23., vasárnap
21.00:
Paris Saint-Germain–Bayern München (Tv: M4 Sport, Spíler2) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Hakimi duplájával könnyedén nyert a PSG, idegenben kapott ki a Marseille

Francia labdarúgás
14 órája

A Bayern München a sereghajtó ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Német labdarúgás
19 órája

„Nem kell félnem az ellenféltől” – a 17 éves Lennart Karl történelmet írt a Bayernben

Bajnokok Ligája
2025.10.23. 09:40

A Bayern megint kitömött egy ellenfelet, és avatott egy ifjú BL-gólrekordert is

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 23:08

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 11:24

Luis Enrique: Négy vagy öt csapat van a mi szintünkön a BL-ben, nem lesz könnyű a címvédés

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 07:52

Egy szoros mérkőzésre indult, de kettő hétig maradt a PSG Leverkusenben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 23:03

Loic Badé Párizs szülöttjeként győzné le a PSG-t a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 14:32
Ezek is érdekelhetik