BL: a svédek a Ferencváros támadóitól tartanak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.08.18. 19:46
null
A svédek bizakodva várják a szerdai összecsapást (Fotó: Török Attila)
A svéd Djurgardennél sem bíznak semmit a véletlenre, a Kim Bergstrand vezette szakmai stáb a Ferencváros több mérkőzését is megnézte. Az MTK elleni bajnokit különös odafigyeléssel elemezték, a vezetőedző a keddi sajtótájékoztatón elárulta: erős csapat a magyar bajnok, de felfedezték a gyenge pontjait.

 

„Sejtjük, mivel próbálkozik ellenünk a Ferencváros – mondta a sajtótájékoztatón Kim Bergstrand. – A magyar bajnok malmára hajthatja a vizet, hogy hazai pályán játszik, mi pedig valamelyest elfáradtunk az utazástól. A legerősebb keretünkkel érkeztünk Budapestre, Alexander Abrahamsson azért nem tartott velünk, mert éppen gyermeke született.”

Jesper Karlström csapatkapitányszerint a Djurgarden az utóbbi időben egyre jobb formába lendült, játékosai bizakodva várják a szerdai összecsapást. Azt is elárulta, tartanak a Ferencváros támadóitól, de igyekeznek feltartóztatni őket.

BAJNOKOK LIGÁJA-SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ
Szerda

19.00: Ferencváros–Djurgarden (svéd) (Tv: Duna World) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Végre itt a tavasz! – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
4 órája

Női vízilabda BL: a nyolcszoros győztest kapta a Fradi a negyeddöntőben

Vízilabda
17 órája

A bombagólt szerző győri játékos: Úgy érzem, amikor együtt vagyunk, senki sem győzhet le minket

Labdarúgó NB I
21 órája

Tomori a Bajnokok Ligájában is Ferencváros–Győr döntőt remél

Kézilabda
23 órája

Kétgólos hátrányból csikart ki döntetlent a Ferencváros az ETO ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 19:58

Bődületes távoli góllal szerzett vezetést az ETO a Groupama Arénában!

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:35

Utálom ezt! – Sandra Toft az újabb Fradi ellen elvesztett MK-döntő után

Kézilabda
2025.03.02. 18:33

„Nem olyan vészes” Varga Barnabás sérülése Robbie Keane szerint

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:26
Ezek is érdekelhetik