Reus egymaga eldönthette volna – ikszelt a Dortmund és a Barcelona

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2019.09.17. 20:50
null
Nem született gól a Barcelona dortmundi vendégjátékán (Fotó: AFP)
A labdarúgó Bajnokok Ligája F-csoportjának első fordulójában a Borussia Dortmund hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott az FC Barcelonával.

BAJNOKOK LIGÁJA
F-CSOPORT, 1. FORDULÓ

Borussia Dortmund (német)–FC Barcelona (spanyol) 0–0
KORÁBBAN

Internazionale (olasz)–Slavia Praha (cseh) 1–1(Barella 92., ill. Olayinka 64.)

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Az Inter Slavia Praha elleni pontvesztése után a Dortmund és a Barcelona úgy léphetett pályára, hogy az F-csoport rangadójának győztese máris nagy lépést tehet a továbbjutás felé. A katalánoknál Lionel Messi az idényben először került be a keretbe, míg a 16 éves Ansu Fati a Bajnokok Ligájában is debütált a Barcelona színeiben.

A mérkőzés – ahogy az Dortmundban lenni szokott – kiváló hangulatban kezdődött, a színvonal azonban hagyott kívánnivalót maga után. Az első helyzetre a 25. percig kellett várnunk, ekkor Thorgan Hazard kiugratása után Marco Reus lövését védte válogatottbeli csapattársa, Marc-André ter Stegen. A folytatásban is inkább a dortmundiak játszottak veszélyesebben, a Barcelona játékáról mindent elmond, hogy az első félidőben nem volt kaput eltaláló lövése.

A fordulás után Luis Suárez kiszorított helyzetből leadott lövése után Roman Bürki védett, ezt leszámítva azonban szinte csak a német alakulat előtt adódtak lehetőségek. Az egyik legnagyobb az 55. percben: a tizenhatoson belül Nélson Semedo rálépett Jadon Sancho lábára, a román játékvezető pedig büntetőt ítélt. A labda mögé Reus állt, Ter Stegen azonban érezte az irányt, és hárította a BVB csapatkapitányának lövését.

Reus kihagyott tizenegyese

A 60. percben Lionel Messi és Ivan Rakitic is pályára lépett, a játék képe azonban nem változott. A szintén csereként pályára lépő Julian Brandt lövése után a kapufa mentett, alig több mint egy perccel később pedig Reus két közeli kísérlete után is a Barcelona német kapusa hárított.

A mérkőzés hajrájában sem született gól, így hiába állt közelebb a győzelemhez a Dortmund, be kellett érnie egy ponttal. A második körben a Dortmund Csehországban lép pályára a Slavia Praha otthonában, míg Ernesto Valverde együttese az Intert fogadja a Camp Nouban.

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Legfrissebb hírek

Egy gól elég volt a Barca ellen, az Arsenal nyerte meg a női Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.05.24. 20:07

Raphinha szerződést hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.22. 20:19

A Barcelona meghosszabbította a sikeredző Hansi Flick szerződését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.21. 19:55

Ismertté vált a spanyol Szuperkupa mezőnye és az elődöntő párosítása

Spanyol labdarúgás
2025.05.19. 21:57

A Barcelona legyőzésével BL-induló a Villarreal; kettős emberelőnyben nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.05.18. 21:06

A bronzérmes Frankfurt és a BVB is indulhat a BL-ben, míg Gulácsiék lemaradtak az európai porondról

Német labdarúgás
2025.05.17. 17:53

Ferran Torres a kórházból, Szczesny dohányzással, Yamal énekléssel ünnepelte a Barcelona bajnoki címét – videók

Spanyol labdarúgás
2025.05.16. 23:00

A következő idény legelején még nem játszhat a Barcelona a Camp Nouban

Spanyol labdarúgás
2025.05.16. 18:29
Ezek is érdekelhetik