BL: Harry Kane felépül a Liverpool elleni döntőre – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2019.05.24. 07:06
null
Kane sérülése sem állította meg a Tottenhamet, hogy bejusson a BL-döntőbe (Fotó: AFP)
Graham Roberts, a Tottenham korábbi védője szerint Harry Kane játszani fog a Liverpool elleni Bajnokok Ligája-döntőben.

 

Kane április elején sérült meg a Manchester City elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő első mérkőzésén, azóta nem lépett pályára.

Graham Roberts, a Tottenham egyik nagykövete elárulta, az angol válogatott támadó jó úton van afelé, hogy felépüljön a júniusban megrendezendő madridi fináléra.

„Egyre jobb állapotban van, szerdán már a csapattal is edzett. Mindenki felnéz rá, és azt gondolom, csalódottak lennének a többiek, ha mégsem játszana a döntőben”mondta Graham Roberts a Sky Sports Newsnak.

„Amikor az Ajax-meccs végén berohant a csapattársaihoz, már látszott, hogy jobban mozog, mint a sérülését követő egy-két hétben. Azt gondolom, rosszul érintette, hogy nem ülhetett le a kispadra az elődöntőben, így viszont több ideje maradt arra, hogy teljesen felépüljön és készen álljon a Liverpool ellen” – tette hozzá a Spurs korábbi védője.

A Tottenham–Liverpool Bajnokok Ligája-döntőt június 1-jén játsszák Madridban, a Wanda Metropolitanóban.

Legfrissebb hírek

Félidőnként egy gól a stuttgarti kapuban, a Bayerné a német Szuperkupa

Német labdarúgás
2025.08.16. 22:33

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Dupla Tízes: bent lesz Szoboszlai Dominik a Liverpool gálakezdőjében?

Légiósok
2025.08.14. 13:35

A Qarabag lesz a főtábláért az FTC ellenfele

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 19:50

A tisztelet jegyében – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
2025.08.10. 07:25

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 18:19

Isak a Real Sociedadnál várja a fejleményéket az átigazolásról

Angol labdarúgás
2025.07.31. 11:42

Viktor Gyökeres: Kane, Lewandowski és Haaland mellett van a helyem

Minden más foci
2025.07.12. 18:21
Ezek is érdekelhetik