BL: a barcelonai sajtó nem örül felhőtlenül a szerdai bírónak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.29. 20:56
null
Björn Kuipers fúj szerdán Barcelonában (Fotó: AFP)
A barcelonai sajtó nem örül felhőtlenül annak, hogy az UEFA a holland Björn Kuiperst jelölte ki a katalán csapat Liverpool elleni BL-elődöntője játékvezetőjének.

A Mundo Deportivo szerint aggasztó a bíróválasztás, mert Kuipers túlságosan toleráns a durva játékosokkal szemben. A lapnál a Juventus elleni 2017-es negyeddöntős párharcot emlegették fel, amikor az olasz klub a hazai 3–0 után a barcelonai 0–0-s döntetlenjével kiharcolta a továbbjutást.

A Mundo Deportivo ki is emelt három esetet, amelynél szerinte elmaradt a várható szankció: Miralem Pjanic Lionel Messivel, Dani Alves Neymarral, valamint Gonzalo Higuaín Samuel Umtitivel szemben elkövetett szabálytalanságánál.

A szintén barcelonai Sport viszont elégedett, mert „az UFEA a világ egyik legjobb játékvezetőjére bízta a találkozót.”

Kuipersszel még nem veszített meccset a Barcelona, két győzelem mellett négy döntetlent jegyzett, míg a Liverpool öt meccsen négy győzelmet és egy döntetlent ért el. Az egyetlen iksz a Basel ellen a Liverpool BL-búcsúját jelentette a 2014–2015-ös idény csoportkörében.

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
21.00:
Barcelona (spanyol)–Liverpool (angol) (Tv: M4 Sport)– élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Ötgólos BL-győzelemmel hangolt a Barcelona a vasárnapi el Clásicóra

Bajnokok Ligája
9 órája

A Real Madrid megfellebbezte a tengerentúlon sorra kerülő Barca-meccset

Spanyol labdarúgás
11 órája

Nagyot zuhant a Liverpool, élre állt a címvédő BL-erősorrendünkben

Bajnokok Ligája
18 órája

Mikel Arteta: Csodálom Diego Simeone kitartását

Bajnokok Ligája
22 órája

A Liverpool kikapott odahaza a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2025.10.19. 19:43

A 93. percben született Araújo-góllal nyert a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.10.18. 18:10

A Nemzeti Sport és a Spíler TV közös állandó tudósítót küld Liverpoolba!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 08:53

Férfi kézi BL: négy magyar góllal verte meg a Wisla Plock a PSG-t

Kézilabda
2025.10.15. 22:20
Ezek is érdekelhetik