UEFA: bajban lehet a Man. City és a PSG, ha ezt meglépik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.13. 15:50
null
Bajba kerülhet a PSG a pénzügyi fair play megsértése miatt (Fotó: AFP)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) figyelmeztette a Manchester Cityt és a Paris Saint-Germaint, hogy újra megnyithatják a két klub ellen folytatott 2014-es nyomozást, amelyet a pénzügyi fair play (FFP) megsértése miatt indítottak akkor. Négy évvel ezelőtt mindkét klub pénzbüntetést kapott.

 

A Der Spiegel nevű német hetilapban megjelentetett, Football Leaks címen futó oknyomozó riportokban több olyan dokumentumot és egyéb, bizonyítékul szolgáló iratot hoztak nyilvánosságra, melyet a magazin szerint az UEFA akkoriban nem vett figyelembe a vizsgálat során, hiszen nem tudott róluk.

A Football Leaksben azt írják, a Manchester City és a PSG tulajdonosai „mindent megtettek, hogy megkerüljék a pénzügyi fair playt”. Az angol bajnoknál közleményt nem adtak ki, a klubvezetők úgy fogalmaztak, „tisztán látszik, hogy ez egy szervezett lejárató kampány”, míg az UEFA az eddigiekben bizalmas adatokra hivatkozva nem reagált. Egészen keddig.

Az európai szövetség által megjelentetett közleményben azt írják: évente értékelik a klubok pénzügyi helyzetét. Hároméves periódusokat vesznek mindig figyelembe, az értékelés alapjai az egyesületektől kapott információk és az UEFA által végzett ellenőrzések. A Football Leaks azonban új megvilágításba helyezte a vizsgálatot.

„Ha olyan új információk látnak napvilágot, amelyek számíthatnak az éves értékelésnél, akkor az UEFA felhasználja azokat, hogy magyarázatot vagy az adatok újbóli benyújtását kérje a kluboktól. Ha az új információk egy már lezárt ügyet befolyásolnak, akkor eme ügyeket újranyithatják, és eseti alapon ismét kivizsgálhatják” utalt a Football Leaksre kommünikéjében az európai szövetség.

Az UEFA a pénzügyi fair play rendszerét is dicsérte közleményében: az FFP 2011-es bevezetésekor a szervezet égisze alá tartozó klubok 1.5 milliárd fontnyi adósságot könyvelhettek el, 2017-ben viszont már 500 millió fontos nyereséget.

Az UEFA a PSG pénzügyeit már újra elkezdte vizsgálni, a francia klub a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult az ügyben. A spanyol La Liga arra kérte az UEFA-t, hogy a Manchester City könyvelését nézze át újra. 2014-ben mindkét klub pénzbüntetést kapott a pénzügyi fair play megsértéséért, az európai szövetség keddi közleménye szerint viszont mindkét lezárt ügyet újranyithatják.

Legfrissebb hírek

Loic Badé Párizs szülöttjeként győzné le a PSG-t a BL-ben

Bajnokok Ligája
32 perce

Nagyot zuhant a Liverpool, élre állt a címvédő BL-erősorrendünkben

Bajnokok Ligája
3 órája

Futsal: a magyarokat is megbüntette az UEFA a románok miatt félbeszakadt meccsért

Magyar válogatott
2025.10.18. 09:35

Nikolics az UEFA-diplomáról: Magabiztos lettem, bátran bemutatom a víziómat

Magyar válogatott
2025.10.17. 10:29

Szalai Ádám és Nikolics Nemanja átvette UEFA-diplomáját

Magyar válogatott
2025.10.16. 19:59

A BL lenne a minta – az UEFA a svájci rendszerű selejtezősorozat bevezetését mérlegeli

Minden más foci
2025.10.15. 17:07

A Ferencváros a 66. helyen áll a klubcsapatok világranglistáján

Minden más foci
2025.10.13. 12:18

Engedélyezte az UEFA az AC Milan és az FC Barcelona tengerentúli meccseit

Spanyol labdarúgás
2025.10.06. 22:04
Ezek is érdekelhetik