BL, E-csoport: Lewandowski hozta a kötelezőt a Bayernnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.07. 22:54
null
Lewandowski hozta a győzelmet a Bayernnek (Fotó: AFP)
Az AEK ötödik alkalommal sem tudott Németországban nyerni, az Ajax és a Benfica döntetlent játszott a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában. Ezzel a kvartett élén álló Bayern München kényelmes helyzetből várhatja az utolsó két találkozóját a csoportban – egyetlen pont is elég a bajoroknak ahhoz, hogy biztosítsák helyüket a legjobb tizenhat között.

Az AEK Athén eddig négyszer lépett pályára Németországban, három vereség mellett csupán egy döntetlent tudott elérni. Ezúttal a Bundesligában bukdácsoló Bayern München vendégeként igyekeztek kozmetikázni a mutatón a görögök, ám a hazaiak támadója, Robert Lewandowski erre nem adott esélyt.

A bajorok az első percektől mezőnyfölényben futballoztak, a 30. percben Uros Csoszics lerántotta Lewandowskit a tizenhatoson belül, s a megítélt tizenegyest magabiztosan értékesítette a lengyel csatár (1–0).

A második játékrészben Thomas Müllernek, Javi Martíneznek és Leon Goretzkának is volt ziccere a 2–0-hoz, végül egy sarokrúgás után, a védőkről elé pattanó labdát ismét csak Lewandowski tudta a kapuba továbbítani, s ezzel a 71. percben kialakította a végeredményt (2–0).

A csoport másik mérkőzésén nem bírt egymással a Benfica és az Ajax: a 21. percben a rutinos Jonas ugyan megszerezte az előnyt a portugáloknak (1–0), ám a második félidő elején Dusan Tadics egyenlíteni tudott (1–1). A folytatásban újabb gól már nem született, pedig a Benfica többször is közel járt hozzá, így két fordulóval a vége előtt az Ajax nyolc-, a portugál együttes négypontos a kvartettben.

A két rivális döntetlenjének a tízpontos Bayern örülhetett a legjobban, amely ezzel egyetlen pontra került attól, hogy matematikailag is biztosítsa helyét a legjobb tizenhat között.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ
E-CSOPORT
Bayern München (német)–AEK Athén 2–0 (1–0)

München, Allianz Aréna, 70 000 néző. Vezette: Jug (szlovén)
Gólszerző: Lewandowski (31., 71. – az elsőt 11-esből)

Benfica (portugál)–Ajax (holland) 1–1 (1–0)
Lisszabon,
Estádio da Luz, 51 328 néző. Vezette: Rocchi (olasz)
Gólszerző: Jonas (29.), ill. Tadics (61.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 4 3 1 7– 1 +6 10
2. Ajax 4 2 2 6– 2 +4 8
3. Benfica 4 1 1 2 4– 6 –2 4
4. AEK Athén 4 4 2–10 –8 0
Legfrissebb hírek

Bundesliga: Schäferék megállították a Bayernt; Gulácsiék kikaptak a Hoffenheimtól

Német labdarúgás
2025.11.08. 17:34

BL: súlyos az FTC korábbi középpályásának sérülése

Bajnokok Ligája
2025.11.07. 08:39

Fél évig sem tartott, kirúgta Heitingát az Ajax

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 17:00

Az Opta szerint az Arsenal, a Bayern, a City és a Liverpool a BL legfőbb favoritjai

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 15:18

IFFHS: Guardiola Manchester Cityje 22 meccs óta őrzi hazai veretlenségét a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 12:22

Az Inter megszenvedett a Kajrattal, de hibátlan maradt a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.11.05. 22:56

Victor Osimhen mesterhármasával nyert Amszterdamban a Galatasaray – Sallaival a soraiban

Bajnokok Ligája
2025.11.05. 22:56

Sallai Rolandék nagyot léphetnek a BL-továbbjutás felé

Bajnokok Ligája
2025.11.05. 11:50
Ezek is érdekelhetik